Homoródszentlászlón találkoztak a helyiek és az elszármazottak: A hősökről is megemlékeztek

A református templom Homoródszentlászlón

A Kányád községben található kis településnek ma mintegy 20 állandó lakója van. Nem volt ez mindig így, hiszen 1850-ben 140-en, 1900-ban 204-en, 1910-ben 207-en, 1941-ben 205-ön lakták. A természetes fejlődést minden bizonnyal túlnyomórészt a mezőgazdaság szocialista átalakítása okozta, illetve a városok fejlődő ipara, így a jobb megélhetés reményében a helyiek közül sokan már a múlt század ötvenes éveiben Székelyudvarhelyre és más városokba költöztek. A népesség 1966-ra 166, 1977-re 121, a rendszerváltás korára 39 lélekre apadt, a legutóbbi népszámlálás alkalmával pedig mindössze 33 helyi lakost írtak össze.

Homoródszentlászló iskolája, kultúrháza az utóbbi években összeomlott. Helyben lakó lelkésze nincsen, a szolgálatot 1995 óta Barabási Domokos ócfalvi lelkipásztor végzi, aki ugyanakkor az abránfalvi és a miklósfalvi híveket is ellátja. A négy faluban élő reformátusok száma pillanatnyilag –a becsült adatok alapján – mintegy 320 fő. A környék amúgy református többségű, a kevés beköltöző, a néhány új bebíró család általában városi kötődésű, székelyudvarhelyi munkahelyekre ingáznak, gyermekeiket is ott járatják iskolába, és magától értetődően ott működő – többnyire unitárius és római katolikus – egyházközségekhez tartoznak.

Utcakép – Simó Márton felvétele

A falu, amely a többi hasonló nevű településtől való megkülönböztetés végett kapta a ’Homoród’ előtagot – ‘ál-Homoródmenti’ település, nincsen olyan folyóvize, amely a Kis- vagy a Nagyhomoród vízgyűjtőjéhez tartozna –, nyugodtan viselhetné a ’Székely’ előnevet is. Egy ideig Homoródszentmárton községhez, Oklánd járásközponthoz tartozott.

Máig fennálló legendáriuma van annak, hogy névadója szent királyunk, Erdély és a székelyek védőszentje, hiszen Szent László tiszteletére épült 14. századi temploma és kolostora volt, amelyet a szerzetesek feladtak, később a reformátusok vették birtokba. A korai első templom használhatatlanná vált, 1616-ban építettek újat, de a 18. század legvégén – egy földcsuszamlás miatt – azt is el kellett bontaniuk (1797), az új (1802) pedig alig szolgálhatott egy évszázadot, így 1913-ban ismét templombontás következett, de csak 1929-re szentelhették fel az Úr új házát. Mindez azonban azt jelzi, hogy ha nem is volt ugyan soha túl népes, de szorgalmas és jómódú székelyek lakták, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy legyen templomuk, iskolájuk, papjuk és tanítójuk.

Simó Márton felvétele (2020)

Magánkezdeményezés mentén fogant meg az emlékműállítás alapgondolata

Vajnárné Székely Ilona (1945), Ilus néni gyermekkorában még viszonylag erős és kompakt közösség élt Szentlászlón, volt elemi iskola összevont osztályokkal (az oktatás 1977 őszén szűnt meg), és helyben élő lelkész is Kóréh Béla személyében, aki több mint fél évszázadon át szolgálta a falut. Ilus néni, mivel erősebb volt a humán tudományok iránti érdeklődése, a Székelyudvarhelyen szerzett érettségit követően, magyar szakon diplomázott a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. Szórványvidékeken, később Kolozsváron tanított, ott állapodott meg családostól, de ez nem akadályozta meg abban, hogy elkötelezett kutatásokat folytasson és utánajárjon minden adatnak, amely szülőfaluját érinti. Tanulmányokat és kötetet publikált Szentlászlóról. Fontosnak tartotta azt is, hogy kiderítse, kik, hol és hogyan váltak az első és a második világháború áldozatává. És elhatározta, hogy kezdeményezi ezt az emlékállítást, hiszen a faluban mindeddig nem létezett világháborús emlékhely. Az obeliszk még a múlt évben elkészült, de akkor a pandémia miatt nem kerülhetett sor a felavatására.

Szombaton, augusztus 28-án hősök sírja avatást és falutalálkozót szerveztek

Az ünnepi istentisztelet alkalmával – amelyen mintegy 90 ide kötődő személy vett részt – úrvacsora-osztásra is sort került. Barabási Domokos tiszteletes úr felsorolta a két világháborúban elhunytak nevét, de azokat is megemlítette, akik fogságban, illetve hazatértük után a háborúban szerzett betegségük miatt idehaza hunytak el.

A templom, illetve a parókia udvarán meghitt együttléttel, kultúrműsorral és közebéddel folytatódott a program, immár a székelyudvarhelyi Nyugdíjasok Önkéntes Pénztára (NyÖP) keretében működő kórus tagjai és Zerkula György zenetanár közreműkődésével. Az eseményen jelen volt Balázs Árpád újságíró, sporttörténész is, aki székelyföldi olimpikonokkal kapcsolatos kutatásairól beszélt és bemutatta a témában írt köteteit is.

Simó Márton felvétele

A külön meg nem jelölt felvételeket Balázs Árpád készítette

Simó Márton