– Miként kezdődött kapcsolata a növények világával, a kerttel?

– Ha a kezdetekig tekintek vissza, a családunknak csak kis földterülete volt, de veteményes, gyümölcsfa és virágoskert mindig volt benne. Édesanyám adott nekem egy másfél-két négyzetméteres területet a kerti csap mellett, hogy oda azt ültessek, amit szeretnék. Én inkább a természetből gyűjtött növényeket hoztam: hóvirágot, ibolyát, kankalint – már akkor is inkább ez a „vadabb” világ érdekelt. Megvolt bennem a kíváncsiság, hogy megfigyeljem, hogyan fejlődnek a növények, mi miért történik a kertben. Később, 13–14 éves koromban a szomszéd kovácsmester megtanított oltani, és sikerült egy vadkörtébe nemes körtét oltanom. Amikor megmaradt, az óriási élményt jelentett, és külön öröm, hogy az a bizonyos beoltott körtefa mind a mai napig él – őrizve egy kicsit a kezdeteket. Aztán persze kísérleteztem tovább, még akácot is próbáltam körtével oltani… Ma már tudom, hogy ez nem működik, viszont a tanulás része volt.

– Innen vezetett az út a kertészeti pályára?

– Igen, a mezőgazdasági középiskolában vált egyértelművé számomra, hogy a kertészet áll közel hozzám, ez az én utam. A szántóföldi növények – búza, kukorica, cukorrépa – kevésbé kötöttek le, viszont a kertészeti órákat kifejezetten vártam. Nemcsak elméletet tanultunk, hanem gyakorlatot is: szőlőt oltottunk, metszettünk, szüreteltünk, és ez a közvetlen tapasztalatszerzés meghatározó volt számomra. Innen egyenes út vezetett volna az egyetemre, jelentkeztem is a kertészeti karra, de egy pont híján nem vettek fel. Végül főiskolán folytattam tanulmányaimat gyümölcs szakon, ami utólag nézve meghatározó döntésnek bizonyult. A diploma után egy 300 hektáros gyümölcsösben kezdtem dolgozni, ahol a gyakorlatban is megtanulhattam a szakma minden fontos részét. Érdekesség, és számomra különleges élmény volt, hogy ugyanabban a szolgálati lakásban kaptam szobát, és egy ideig ott is laktam, ahol korábban Bálint gazda is élt. Később személyesen is megismerkedtünk, és az ő szemlélete – különösen az, hogy mennyire fontos a tudás átadása és az emberek oktatása – nagy hatással volt rám. Ez az élmény is megerősített abban, hogy a kertészet számomra nemcsak szakma, hanem hivatás is.

– Ma már saját vállalkozást működtet.

– Így van. Már nem alkalmazottként dolgozom, hanem családi vállalkozást viszünk. Van egy 15 hektáros gyümölcsösünk, kertépítéssel, kerttervezéssel foglalkozunk, és kertészeti árudánk is van. A legnagyobb öröm számomra, hogy a fiam kertészmérnökként csatlakozott, a feleségem szintén kertészmérnök, a lányom pedig kereskedelmi és marketing területen végzett, így ma már együtt építjük a vállalkozást. Ez nekem több időt ad arra, hogy az oktatásra koncentráljak, ami egyre fontosabb küldetés számomra.

– Miért tartja ennyire fontosnak a tudás átadását?

– Az emberek most kezdenek ráébredni, mekkora érték a zöld környezet. Egy balkon, egy terasz, egy hátsó kert, egy gyümölcsfa: hatalmas értéket jelent. A Covid-időszak is hozzájárult ehhez, hiszen sokan akkor fordultak a kertészkedés felé. Ugyanakkor az alapismeretek hiányoznak. Nem lehet rögtön modern technológiákkal kezdeni; előbb tudni kell, milyen a talajunk, milyen növények érzik jól magukat benne, hogyan kell gondozni őket az első években. A képzéseken ezért az alapoktól indulunk, majd haladó szintig jutunk, és a gyakorlati oktatás is kötelező. Nem elég elméletben tudni a metszést, azt gyakorolni kell.

– A kalapos kertész elnevezés honnan ered?

– Egyszerű történet: sokat dolgozom a szabadban, gyakran leégett az arcom, ezért vettem egy széles karimájú bőrkalapot. Idővel ez a védjegyemmé vált, és ma már tudatosan használom. A kalap mögött azonban egy szemlélet is áll: az alaptudás fontossága. Szeretném, ha minél többen megtanulnák, hogyan alakítsák ki és gondozzák a saját természeti környezetüket.

– Hogyan látja ma a kertészet szerepét?

– Ez egy komoly szakma, amit jobban kell pozicionálnunk. Ahogy egy villanyszerelő munkáját megfizetik, úgy a kertész munkáját is meg kell becsülni. Egy jól megmetszett fa vagy egy szakszerűen telepített sövény hosszú távon értéket teremt. A kerttervezés és kertépítés biztos megélhetést adhat a fiataloknak. Emellett a haszonkertészet is fontos, mert egyre többen szeretnék tudni, honnan származik az élelmiszerük.

– Milyen kihívásokkal szembesül ma a kertészeti szakma, és mit tanácsolna azoknak, akik most vágnának bele a kertészkedésbe?

– A klímaváltozást a legtöbben problémának látják, én inkább feladatként tekintek rá. Mindig is voltak változások, csak ma már jobban látjuk az irányt, ezért tudatosabban kell alkalmazkodnunk. A legnagyobb kihívás a víz kérdése: meg kell tanulnunk a talajban tartani, talajtakarással, ritkább műveléssel, árnyékolással. Emellett a hőmérséklet és az erősödő napsugárzás is komoly hatással van a növényekre, ezért a növényválasztás és a társítások – például úgynevezett dajkanövények alkalmazása – egyre fontosabbá válnak. Szemléletváltásra is szükség van. Például, amíg korábban mindenki nagy, tökéletes pázsitot szeretett volna, ma már ki kell mondani, hogy ez luxus, mert igen víz- és munkaigényes. Ehelyett a kisebb gyepfelület és változatos virágos rét fenntarthatóbb, és a biodiverzitást is jobban szolgálja. Aki most kezd bele, annak azt tanácsolom, hogy merjen elindulni, de ne sajnálja az időt a tanulásra. Fontos megismerni a saját környezetünket – a kert akkor működik, ha értjük a talajt, az éghajlati viszonyokat és azt, hogy mely növények érzik ott jól magukat. Egy jól megtervezett kert hosszú távon élhetőbbé teszi a környezetet, és sok örömet ad. Ha pedig bizonytalanok vagyunk, érdemes szakember segítségét kérni. A kertészkedésben az a legszebb, hogy mi csak a munka egy részét végezzük el – a természet hozzáteszi a többit, ha jól dolgozunk, segít bennünket.