Nápolyi krimi, avagy amerikai popzene és olasz nyelvvizsga a nápolyi rendőrségen (6.)

Napsütéses vasárnap reggelen érkezem a Garibaldi vasútállomásra. Az éjszakát végigutazva, álmosan bandukolok a központ felé. Kávézók mellett haladok el, hosszan szívom a fekete aromás illatát, nézem a cornettót élvező asztaltársaságokat. Nápoly ilyenkor a legnyugodtabb, szikrázik a napfény az ébredező utcaköveken. Egy magas, régi épületbe térek be. A nemzetközi rendőrhivatalba.

Nápolyi turisták (5.)

A nápolyi turizmus az utóbbi pár évben nőtte ki magát igazán, a helyiek többségének nagy bosszúságára. Bár kikötőváros lévén mindig is multikulturalitás jellemezte, a sajátos, belsőséges világot meg-megrengeti a kommercializálódás. Az egyetemem központi elhelyezkedése révén nap mint nap át kell vágnom bámészkodó külföldiek tömegein, némi elégtétellel szemlélve, amint a direkt nekik állított csapdákba belesétálnak: túlárazott pizzának és tésztának, Aperol Spritz mindenféle színű változatának esnek áldozatul. Sokkal közelebb érzem magam az itt lakókhoz, mint hozzájuk.  

Nápoly városai (4)

Minél több időt töltök Nápolyban, annál kiismerhetetlenebbnek mutatkozik. Az egyetlen dolog, amit biztosra vehet az ember, az a sokféleség. Mindenhol. A központban turisták végtelen forgataga, az éttermekben pizza, kebab, hamburger és sushi, indiai kisüzletek és pakisztáni elárusítók. De nemcsak népek és kultúrák keverednek ilyen módon. Építészeti stílusok, közlekedési szokások (szabályok ugyebár nincsenek), utcaképek korábban elképzelhetetlen egyvelegével szembesülök.

Capri szigete (3)

Kettesével hagyom magam mögött lépcsőfokok hosszú sorát. A gyülekező időpontja 8:30, a helyszín a kikötő, még húsz percem van és egy fél dombnyi lejtő előttem. Így indul a tanítás kezdete előtti utolsó nap.

Nápolyi felfedezések (2.)

Az itt-tartózkodás első hete a kettősségek jegyében telik. Egyik végletből a másikba csúszom: nyaraló és dolgozó, külföldi és rezidens, ismerős és ismeretlen. Az élelmiszerüzletben bátran hablatyolok olaszul, majd hirtelen nem jut eszembe a legegyszerűbb köszönési forma sem. Reflexből hazatalálok térkép nélkül, másnap magabiztosan megyek egy kilométert az ellenkező irányba. Macskaköves kis utcákon és forgalmas sugárutakon keresem a helyem, még nincsenek terek, arcok, hangok, amikbe kapaszkodni lehetne.

Olasz óra

Nápoly zenéje (1. rész)

A repülőből kitekintve ismeretlen világos folt Nápoly városa. Csupa hepehupa, csupa kanyar, csupa kérdés, amikre választ kell találni. Figyelem, hogy nőnek a formátlan pöttyöcskék háztetőkké, vitorlásokká és járművekké. Két görbe hátú pálmafa kandikál ki a közeli épületek mögül. Éppolyan természetes látvány ez itt, mint otthon két szál szúrós, nyegle fenyő.