Azon tűnődöm, hogy jó ötlet volt-e az udvarhelyi gyermeknapot kivinni a Szejkére. Mert ezúttal a Szejke nem találkahely lett, hanem közlekedési kísérlet arra, hogyan lehet egy szűk völgybe több autót beszuszakolni, mint amennyi belefér.
Hétfőn ugyanis – ha csak egy napra is – a Szejkéből Valea Prahovei lett. És a Valea Prahovei-t pontosan azért utáljuk, amiért hétfőn a Szejkét is sikerült.
Lehetne mondani, hogy ez csak egy nap volt, ki lehet bírni. Csakhogy ez a nap pont gyermeknapra esett. Arra a napra, amikor minden a felszabadultságról, örömről, gondtalanságról kellene szóljon. És ebbe a szülői öröm is beletartozik. Márpedig amikor az ember húsz percet araszol, parkolót vadászik, azon gondolkodik, hogy egyáltalán megéri-e továbbmenni, akkor ebből az örömből valamennyi óhatatlanul elvész.

Az ok egyszerű: a Szejke bedugult.
A rendezvényszervezés egyik alapvető szabálya, hogy ha sok embert vársz, gondoskodsz arról is, hogy hová érkezzenek. Ez különösen igaz akkor, ha egy olyan helyszínt szeretnél felépíteni, amelyből egyszer majd turisztikai és rendezvényközpont lesz.
Farkaslaka például ezt rég felismerte. A Szenes Napokon nem filozofálnak sokat: ideiglenes parkolókat alakítanak ki a Kalonda-tetőn. Gyakorlatilag nem tudnak akkora nevet hozni, hogy ne találjanak helyet az érkezőknek. Megoldották? Meg.
Persze lehet mondani, hogy régen gyalog mentünk ki a Szejkére. Ez igaz. Csakhogy régen sok minden másképp volt. Ma autónk van, fizetjük az adóját, használni akarjuk, és főleg: ha három-négy-öt éves gyermekekkel indulunk útnak, nem feltétlenül szeretnénk kerékpárral vagy gyalog nekivágni.
Mondták, menjünk busszal. Csakhogy óránként két járat indult. Kettő. Négyszáz embert tudna kivinni délután háromra. Poénosra fogva: mire mindenki sorra kerülne, a gyermeknap lassan nyugdíjas-találkozóvá válna. Ilyenkor a szülő fejében nem az jár, hogy mennyire környezetbarát a tömegközlekedés, hanem hogy vajon felfér-e három gyermekkel. Megáll-e egyáltalán. És ha nem? Mert egy dolgot biztosan nem akar: elrontani a gyermek napját.
A buszos tanács akkor működik, ha van valódi alternatíva. Ha sűrűn jár, kiszámítható, egész nap elérhető. Addig inkább csak jól hangzó alibi, amire hivatkozva lehet szidni az autósokat.
És igen, van igazság abban is, hogy már szinte mindenhova autóval megyünk. Lehet, hogy túlzásba visszük. De az ilyen léptékű viselkedésváltozásokat nem lehet pusztán jó szándékkal, szlogenekkel vagy felfestett csíkokkal kierőszakolni. Pedig a szemléletváltás akár járható út is lehetne, csakhogy a szakszerűtlenül, erőltetetten bevezetett, biztonságos bringázástól messze álló látszatmegoldások önmagukban aligha jelentenek megoldást. Legfeljebb annak vannak eladva.
Felmerülhet persze a kérdés: biztos, hogy a gyermeknapot a Szejkén kell megrendezni? A városi parkba például tényleg ki lehet sétálni. Ott, ha le is szakad az ég, több a menedék. Ha elfárad a gyermek, könnyebb hazamenni. És még az is előfordulhat, hogy a szülő nyugodtan megiszik egy sört, miközben a gyermek jól érzi magát. Mindenki nyer. Főleg a taxisok.
A Szejke, az egyelőre még csak megálmodott majdani turista- és rendezvényparadicsom majd akkor biztosítson nagyszámú érdeklődőre vágyó rendezvényt, ha lesz elég parkolóhelye az autósok fogadásához. Mondanám azt is, hogy előbb legyen elegendő vécé is a Szejkén. De ez már pofátlanság lenne részemről. Hiszen annak is örülnék, ha a belvárosban lenne egy nyilvános vécé. Működő.
A hétfő tanulsága talán csak annyi: amíg nincs reális alternatíva, addig ne próbáljuk megnevelni az autósokat. Előbb építsük fel azt a rendszert, amely nélkülözhetővé teszi az autót. És csak utána lepődjünk meg, ha valóban kevesebben ülnek bele.