Dimén Levente és felesége, Csilla hosszú évek alatt álmodták és formálták olyanná az otthonukat, amilyen ma. Mindketten rajonganak a régi tárgyakért, a festett bútorokért, a népi motívumokért és azokért az értékekért, amelyek generációkon keresztül formálták a székely falvak világát.

– Nagyon korán beleszerettünk mindketten a népi hangulatú bútorokba – meséli Levente. – A festett bútorokba, illetve a polgárosodás időszakából származó parasztbútorokba. Már legénykoromban elkezdtem gyűjteni ezeket, aztán a házasságunk után együtt folytattuk.

A gyűjtésből idővel szenvedély lett. Kerámiák, régi vasalók, tükrök, faliórák, ládák, kendőszegek, faragott bútorok kerültek hozzájuk. A tárgyakat nem pusztán felhalmozták: mindegyikhez történet, emlék, hangulat kapcsolódott.

– Mindig azt mondtuk, ha egyszer saját házat építünk, akkor olyan lesz, mint egy régi udvarház – mesélik.

Régi fényképek nyomában

Amikor elkezdték tervezni az otthonukat, tudatosan fordultak a régi építészet felé. Nem másolni akartak egy régi házat, hanem annak szellemiségét szerették volna továbbvinni.

– Az utolsó kertlécig mindent régi fényképek alapján rekonstruáltunk – meséli Levente. – Néztük, hogyan készültek régen a deszkázatok, milyen volt a homlokzatok aránya, hogyan faragták a díszítéseket.

Különösen fontosnak tartották az arányokat.

– A régi házaknak lelke volt. Megvolt bennük a kétharmad-egyharmad arányosság, amit ma sokszor teljesen figyelmen kívül hagynak. A ház minden részlete ezt az egységet követi. A tornác, a kertléc, a tetőszerkezet, a kapu és a nyílászárók ugyanannak a gondolatnak a részei.

A nyílászárók kialakítása például szintén tudatos döntés volt.

– Az egyharmados-kétharmados osztás olyan, mint egy szentély – mondja Levente mosolyogva. – A zsalugáterek pedig olyanok, mint egy kinyitott szárnyasoltár. A részletek kidolgozása rengeteg munkát igényelt.

– Az asztalosok eleinte nem örültek, amikor meglátták a terveket – nevet. – Mondták, hogy ez nagyon munkás. De pont ezért tűnnek el ezek a régi megoldások: mert sok munkát igényelnek. A házon helyi mesterek dolgoztak, főként zetelaki szakemberek.

Egy ház, amelyben minden tárgynak története van

Az enteriőrbe lépve olyan érzése támad az embernek, mintha egyszerre lenne egy otthonban és egy élő néprajzi gyűjteményben. A különbség azonban fontos: itt minden használatban van.

A nappaliban több mint százéves festett bútorok sorakoznak. A legrégebbi darab egy 1843-as kendőszeg.

– Van saroktéka, régi ládák, festett bútorok. Egyik-másik darabot sikerült megmenteni az enyészettől.

A festett konyhabútor újabb készítésű, de hagyományos vargyasi motívumokkal díszítették. A jellegzetes királykék alapszín azonnal megragadja a tekintetet.

A családi asztal körül különleges kontyos székek állnak.

– Régen ezeknek jelentésük volt – magyarázza Levente. – Ha a kontyok egymással szemben álltak, az azt jelentette, hogy béke van a családban. Ha elfordították őket, az arra utalt, hogy harag van a háznál. 

A szemközti kis padnak is saját szerepe volt.

– Azért volt ott, hogy a házastársak, ha haragudtak egymásra leüljenek és megbeszéljék a dolgokat.

A házban szinte minden tárgy új életet kapott. Egy régi, 1836-os kelengyés láda például ma a modern elektronikai eszközöket rejti.

– Szeretjük, ha egy régi tárgynak új funkciója lesz – mondja Csilla. A kendőszegek fogasként szolgálnak, a régi szekrények könyvespolcokká alakultak.

Gyermekkorból hozott örökség

Levente szerint a régi tárgyak és motívumok szeretete mélyen a gyermekkorából ered. Vargyason nőtt fel egy régi parasztházban, ahol természetes része volt az életnek a hagyományos világ.

– Nagyanyámmal minden évben sikáltuk a földet. Ebben nőttem fel.

A vargyasi iskola is sokat adott neki.

– Akkoriban minden gyerek tanult valamennyit faragni és festeni. Volt gyalupad az iskolában, meg kellett tanulni a festett motívumokat. Ez a kultúra belénk ivódott.

Csilla számára sem idegen ez a világ.

– Én is hagyományőrző családból származom. Később bútorfestést is tanultam, így még közelebb kerültem a motívumokhoz és a régi tárgyak világához – mondja. 

A székelykapu mint hitvallás

Levente immár húsz éve foglalkozik székelykapuk megőrzésével és kutatásával. Nevéhez számos kezdeményezés kötődik, és minden évben megszervezi a Kincskereső vetélkedőt is Zetelakán, amelynek célja, hogy a gyermekek felfedezzék szülőföldjük épített örökségét. Nem véletlen tehát, hogy saját otthonuk elé is különleges kapu került.

– Egy ilyen ház elé csakis egy hagyományos udvarhelyszéki székelykapu illett.

A kapu motívumait 19. századi minták alapján állították össze.

– Szerintem akkor érte el a székelykapu-készítés a csúcspontját. Az akkori arányok, faragások és motívumok különlegesek voltak.

A kapun olvasható felirat is a régi hagyományokat idézi.

A kaput Csilla születésnapjára emelték 2017 szeptemberében.

– Régen is gyakran kötöttek fontos eseményekhez egy-egy kapuállítást: házassághoz, gyermek születéséhez vagy valamilyen családi ünnephez – meséli Levente.

Bár a kapu még kilenc éves, máris patinásnak hat.

– Nem szeretem, amikor mindent lelakkoznak. A fa szépen öregszik magától. A nap és az idő megadja neki azt a szépséget, amitől igazán élő lesz.

Nem múzeum, hanem otthon

A házban járva valóban olyan érzése lehet az embernek, mintha egy gondosan berendezett múzeumban lenne. Ezt egyszer a házaspár kisfia, Péter is megfogalmazta.

– Egyszer csak megszólalt: „Most, hogy így nézem, tényleg olyan, mintha múzeumban élnénk” – meséli az édesanya. 

A szülők azonban hangsúlyozzák: minden tárgy használatban van.

– Karcolódnak, kopnak, használódnak. Ez így természetes. Nem vitrinekbe szántuk őket.

Az otthon minden részlete azt sugallja, hogy a múlt nem lezárt korszak számukra, hanem mindennapi jelenlét.

A gerendák, a festett bútorok, a faliórák, a szőttesek, a családi örökségként őrzött tárgyak mind ugyanarról beszélnek: arról, hogy a hagyomány akkor marad élő, ha helyet kap a mindennapokban.

A Dimén házaspár családi háza ezért több mint egy szépen megépített otthon. Egyfajta csendes hitvallás arról, hogy a régi értékek nem akadályai a modern életnek, hanem annak legfontosabb kapaszkodói lehetnek. És talán éppen ettől olyan jó belépni ide: mert ebben a házban az ember nemcsak bútorokat és tárgyakat lát, hanem egy család történetét, szeretetét és hűségét mindahhoz, amit őseiktől örököltek.