Vajon mit hoz a mostani változások szele?

Annak idején a kelet-európai rendszerváltozások egyik ikonikus slágere, sőt a hidegháború globális himnusza volt a Wind of Change című Scorpions-dal. Nem is értettük rendesen, de annyira fülbemászó volt a dallama, ami szokatlanul lágy ettől a főleg hard rockot játszó együttestől, bár voltak s vannak most is kalandozásaik a lírai hangzások világa felé. Addig-addig hallottam, hogy aztán muszáj volt lefordítanom a szöveget. Általában most is idegesít, ha nem értek meg egy-egy népszerű slágert, korábban a Boney’M, az ABBA, a Rolling Stones szövegeivel jártam így, mostanság pedig a The Pogues nótáival küszködöm, akik erős ír akcentussal, furcsa tájnyelven énekelnek, de őket már könnyebben megértem. Az ember vénül s bolondul, de azért tanul, s ma már az angol kissé jobban megy nekem, de inkább passzív a tudásom, viszont néhányszor azért volt lehetőségem használni, eligazodtam, s el sem adtak…

Szóval, nem voltak akkor világhálós források, nem áramlottak olyan gyorsan az információk, hogy érezni lehessen a mostani hátborzongató hangulatot, amikor „minden egyszerre történik”. Valahogy úgy volt, az történt akkoriban, hogy az angolul beszélő ismerőseim épp leléptek volt az országból, még az a két angol nyelvszakot végzett ismerősöm is kitelepedett Magyarországra, ők hivatalos úton, úgyhogy arra kényszerültem, hogy soronként írjam le fonetikusan a szöveget – a kazettás magnón viszonylag könnyen lehetett tekergetni a szalagot előre-hátra –, és szótár segítségével állítottam össze a sorokat. Kezdetben elkeserített, hogy nem vagyok képes felfedezni és reprodukálni magyarul a rímeket: „A Moszkva folyó mentén, / A Gorkij parkig sétáltam, / miközben a változás szelét hallgattam. // Egy augusztusi nyári éjen / mentek el a katonák, / míg a változás szelét hallgatták // A világ be volt zárva / És gondoltad-e valaha, / Hogy testvérekké is válhatunk? Valahogy így jutottam a végére, van a dalnak vagy tíz strófája. Úgy lüktet, mint egy szabadvers – jöttem rá később –, aztán úgy 1992 körül sikerült rábukkannom a teljes és hiteles fordításra. Addigra azonban „lefutott” az összes kelet-európai rendszerváltozás, szétesett a szovjetek birodalma, és a délszlávok már nagy elhivatottsággal épp egymást mészárolták. Mindettől függetlenül azonban úgy éreztem, hogy mégiscsak jobb lett a világ, és ifjúi lelkesedéssel mentem világgá. Nem messze, csak a Kárpát-medence különböző régióiba jutottam el, néha kitekintettem azért Közép- és Nyugat-Európába, de az utazás nem vált életformámmá. Sajnos. Viszont megéreztem a másutt töltött napok-hetek varázsát, hiszen amikor kizökkenek a „saját időmből”, olyankor teljesen más minden, minden felértékelődik és gyorsan megtelik másfajta tartalmakkal, amelyek emlékezetesek. Jobb is, hogy nem jutottam el más kontinensekre, egzotikus kisvilágokba – nyugtatgatom magam olykor –, mert a professzionális utazó egyszerű turistává züllik, ha nem figyel eléggé, és számára csak rutin a másutt és másképp való járás.

Most Gorbacsov halála hozta elő ezt a régi slágert. Előkerestem a régi noteszemet, de ennyi nem volt elég, belehallgattam a dalba, és – nyilván – a szövegének hiteles fordítását is felkutattam az interneten. Nem kell túl sokat bóklászni, pár kattintással megtalálja az ember. A változás szele ma már átfúj az idő tükrén. Sőt: viharos erővel tépdeli szét mindazt, ami egy adott pillanatban itt elvarázsolt minket. Olyan esztendőt élünk, amely felülír mindent. Mintha hirtelen értelmüket veszítették volna azok a törekvések, amelyek elhozták a kelet-európai demokráciákat. És az egyesült Európát, amelyet mire összetákoltak, máris szétesőben. És annyira gyermeteg, hogy időnként szégyellem a kincstári naivságot, amely átjárja tetőtől talpig a szerkezetét. Elavult, semmivé foszlott a rendszerváltás korának derűje. És nem látszik semmiféle alternatíva.

Harminc év szelelt el. Egy fél élet. És ködbe fulladt hirtelen az alagútból kiérő világ szerelvénye. Nem lettünk bölcsebbek. Ráadásul a szabadságunk is viszonylagos. Nem tudunk mit mondani. Válaszolni sem vagyunk képesek semmire. Kérdezni azonban szabad. Ki adhat választ a rémült lelkiismeretből kibuggyanó kérdésekre? Vajon egyáltalán lesznek-e, itt lesznek-e, élnek-e majd a jövő gyermekei, és megosztják-e egymással az álmaikat?

Simó Márton

: an accessible web community