Utcák közötti labdarúgó-bajnokság Emeltek a téten

Településen belül is van rivalizálás. Minden résztvevő komolyan vette a bajnokságot, kiegyensúlyozott mezőny volt. Fotó: Tódor Róbert

Csíkszentkirályon már a kétezres években szerveztek utcák közötti, úgynevezett házi labdarúgótornát, ahol a település utcái mérhették össze erejüket. A bajnokság néhány évig kimaradt, azonban hagyományt felelevenítették és az idén, tavalyhoz hasonlóan a csíkszentkirályi falunapok keretein belül tartották meg a második utcák közötti minifoci-bajnokságot az elmúlt hétvégén a település futball-pályáján.

A tavalyi kilenchez képest az idén csupán 6 csapat vett részt a tornán. A település nagyobb utcái, illetve falurészei mérték össze erejüket. A szervezők az idéntől vándorserleget indítottak útjára, melynek elnyerése mellett a győztes csapat
egyúttal a következő bajnokság szervezői jogát is megszerezte, ezzel emelve a tétten mondta a szervező. A pontvadászatszerű torna legjobbjának a Köves utca csapata bizonyult, gerincét a helyi nagypályás futballcsapat tagjai alkották. Az idén, és a falu történetében első alkalommal utcák közötti kötélhúzás is volt, ahol Templomalja bizonyult a legerősebbnek, a döntőben Kincseszeg csapatát múlta felül. A rendezvény különlegessége, hogy a szűk településre korlátozódik, csupán Csíkszentkirály lakóit szólítja meg az árusoktól egészen a gyerekprogramokon át a futballig. Ennek szellemében a részt vevő csapatok ebédjét Székely Ernő polgármester és néhány tanácsos kollégája, valamint az önkormányzat munkatársai készítették. Az egész napos programsorozatot, élőzene, majd később retróbuli zárta.

Vlaicu Lajos

: an accessible web community