Énekszóval dicsőítették az Urat

Tizennyolc kórus részvételével zajlott az elmúlt hétvégén a XXIV. Udvarhelyszéki Egyházi Kórusok Találkozója. Az eseménynek húsz év elteltével ismét Korond adott otthont.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc
Énekszóval dicsőítették az Urat
Megörvendeztették hangjukkal a hallgatóságot. Élmény Fotó: Balla Imre

Tizennyolc kórus több mint négyszáz résztvevővel képviseltette magát az elmúlt szombaton a Korondon megszervezett XXIV. Udvarhelyszéki Egyházi Kórusok Találkozóján. Ez egy vándorrendezvény, amely Zetelakáról indult, így minden évben más-más település biztosít otthont a nagyszabású eseménynek. Korond ezúttal már másodjára töltötte be a házigazda szerepét, legutóbb húsz évvel ezelőtt tartották ott a kórustalálkozót. 


Hirdetés


Balla Imre korondi plébános elmondta, megtiszteltetés volt egyházközségük számára egy ilyen rangos eseménynek a házigazdája lenni, s bár az előkészületek sok munkát igényeltek, az egész település kivette részét a szervezésből, összefogással sikerült olyan rendezvényt megvalósítaniuk, ahol mindenki jól érezte magát. Az ünnepi szentmisét Ft. Tamás József nyugalmazott segédpüspök celebrált, majd sorra bemutatkoztak a kórusok.

Balla Imre

– Két-két zeneművel készültek a résztvevők, és igazán felemelő volt hallani ezeket a csodálatos dallamokat. Szent Ágoston szerint, aki énekel, az kétszer imádkozik. Ez valóban így van! Én csupán annyit fűznék még hozzá, hogy aki szívből él, az szívből is énekel

– fogalmazott Balla Imre plébános. A találkozót a kórusok közös himnusz eléneklése zárta a templomban, majd szeretetvendégség a kutúrotthonban. A vándorrendezvénynek jövőre Farkaslaka ad otthont. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!