A székelység hagyományaihoz szorosan kötődik a lovak iránti szeretet, és a lovas nemzet fogalma sem halványult az idők folyamán. A székely ember érdeklődése töretlen a lótartás, lovaglás, lósport iránt, legyen az hobbiból, vagy akár professzionálisan űzött tevékenység. Ugyanakkor az elmúlt esztendő gazdasági nehézségei ezt az ágazatot is megviselték, de azok, akik igazán imádják ezeket a csodás, legendás állatokat, azok minden nehézség ellenére is kitartottak, kitartanak.
A ló „elöl harap, hátul rúg” – jegyzik meg sokan viccesen patás kedvenceinkről. Viszont fájdalmasan nehéz pillanatokat – főleg, ami a bukszát illeti – manapság már nem annyira a megbokrosodott paripa okoz, hanem inkább a tartása, a vele való foglalkozás jelent megterhelést, hiszen az elrugaszkodott energiaárak miatt jelentősen megnőttek a kiadások, ezért mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki ma lovat akar tartani, vagy már lótartással foglalkozik, esetleg időnként eljár lovagolni, netán gyermekeit viszi el egy lovardába kellemesen eltölteni némi időt.

A kiadások megduplázódtak

Mondhatni minden, ami a lótartáshoz szükséges – a takarmánytól a szerszámokig – minimum a duplájára nőtt, így kijelenthető, hogy abból a pénzből, amiért régebben két lovat lehetett tartani, ma már csak egyet lehet. Az üzemanyagárak drasztikus emelkedése, mindenre kihatott és csak tetézte a bajt a tavaly nyári rendkívüli szárazság.
Minderről a Csíkdelnén lovardát üzemeltető Jakab Tamás, aki jelenleg a Kassai Lovasíjász Iskola tanulója és Tamás Adrienn lovasedző – aki Magyarországon végezte el az EPONA Spanyol Lovasiskolát, majd a budapesti testnevelési egyetem lovas sportedzői szakát – számolt be lapunknak. Az elmúlt év őszén bérelték ki a valamikori huszár sportklub által fenntartott épületet és alakítottak ki ott kitartó munkával kilenc lónak helyet adó lovardát. 
Beszélgetésünk során a két lelkes fiatal a lótartás rejtelmeibe, szépségeibe, nehézségeibe igyekezett betekintést nyújtani, ugyanis számos ága-boga van a gazdálkodás ezen ágának, amibe a kívülállónak érthető okokból nincs lehetősége mindig bepillantani. A nehézségek ellenére úgy tapasztalták, hogy a lovas foglalkozások iránt az érdeklődés nem esett vissza, de megfontoltabbak lettek az emberek. Egy hobbilovat 2000 euró alatt nem lehet venni, egy versenyló pedig 10 ezer euró fölött kapható, és a határ a csillagos ég. Ugyanakkor megtudtuk, hogy nem is annyira a lovat nehéz megvásárolni, hanem a tartás mindennapi költsége az igazán megterhelő. Példának okáért a delnei lovarda hátasaihoz nyolchetente járnak a kovácsok, egy ló patkolása 400 lejbe kerül, és mindegyik lábára négy vasat kap. Kilenc lóval számolva ez az összeg máris 3600 lejre rúg.

Minőségi lovagoltatás

A lovardák bevételüket főleg a lovagoltatásból és bértartásból szerzik, ritkábban lóeladásból. A lovagoltatás díja lovardánként változó, akárcsak a bértartásé. Utóbbira akadnak pár száz lejes különbségek, de körülbelül egy hónapra 1300 lejbe kerül.
Adriennék 100 lejért biztosítanak egy óra lovaglást, amiben minden benne van, a hátas felszerszámozása, csutakolása, majd a lovaglás, persze mint köztudott, van, ahol olcsóbb, de „a minőség is számít, ha csak lovagol a gyermek, elvész a lényeg, a lóval való közeli kapcsolat” – mondták. Hozzáfűzték: igyekeznek a béke szigetét megteremteni, ahol a gyermek és szülő is jól érzi magát, és fontos, hogy közelebb kerüljenek a természethez. A lovaglásnak gyógyhatása van, a ló közelsége lelkileg megnyugtatja az embert, így terápiás célzattal is fogadnak gyermekeket, például a pánikbetegség leküzdésére ajánlják a pszichológusok a lovaglást. Erre megfelelően kiképzett lovak kellenek.

Szeretni kell, mert anyagilag megterhelő

A teljesség igénye nélkül közölték, hogy a szénabála a tavalyi 6 lejről 10 lejre drágult, viszont a román vidékekről érkező gazdák akár a többszörösét is megadják érte, mert ott még nagyobb hiánycikk lett a széna. A szalmabála valamivel olcsóbb, viszont az abrak – búza, árpa, rozs, zab – piaci ára jelentősen megemelkedett. A szénát, szalmát, takarmányt viszont muszáj beszerezni, hisz már a régi öregek is tudták, hogy zab hajtja a lovat, nem ostor. A takarmányköltség 600 lej körül van havonta egy ló esetében. Amennyiben bértartásban is vannak lovak, úgy azok iránt is felelősséggel tartoznak.
Mint minden állattartó, így Jakab Tamás és Tamás Adrienn is tisztában van azzal, hogy minden reggel ötkor kelni kell, mert a jószág nem tesz különbséget hétköznap, hétvége és ünnepnap között. Itatni, etetni, gondozni kell, ennek ellenére csodálatos pillanatokkal, élményekkel gazdagítja egymást ló és lovasa. Ha nem tartják megfelelően az állatokat, állapotuk hamar romlik. Levonva a következtetéseket, az amúgy csodálatos lótartás, nem is annyira üzlet, mint inkább szenvedély, ami rendkívül fontos, hogy a hullámvölgyek áthidalhatók legyenek.

Gusztáv, Éjfél, Regő, Villő és a többiek

Delne határában kiváló helyen fekszik a lovarda istállója, a tágas kifutó és a közeli erdő remek lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra, edzésre, tereplovaglásra. A kapun belépve a rikácsoló gyöngytyúkok azonnal hírt adtak érkezésünkről a lovakat nyergelő ifjú hölgyeknek, a már bemutatott Tamási Adrienn-nek, Görbe Tündének, valamint a díjugratásban eredményes tizenkét éves Baraboi Ceciliának. Gusztáv a vadóc póniló is rögvest bemutatkozott, talán a féltékenység miatt igyekezett magára felhívni a figyelmet, hisz a délelőtti rivaldafény kissé elkerülte. Szilajsága ellenére a gyerekekkel rendkívül barátságos.
A ragyogó napsütés remek alkalmat kínált egy kis lovas bemutatóra, galoppra, vágtára. Az Éjfél, Regő és Villő nevű paripák felszabadultan hajtották végre a feladatokat, a sarjadzó füvű pályán. Utóbbi hátasra magam is felmerészkedtem, de csakis gazdája, Tünde irányítása mellett, aki röviden elmesélte, hogy a tízéves mént munkalóként használták az elmúlt években, és jelenleg folyamatban van a képzése. A vele való foglalkozás gyógyír lónak, lovasának egyaránt, amit a lovardába látogatók is tapasztalhatnak.