A népzene és néptánc ünnepe Pálpatakán

Együtt ünnepeltek a különböző generációk. Örökség Fotó: Hadnagy Éva

Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte az elmúlt hétvégén a pálpataki Csezege Néptáncegyüttes. Az évforduló apropóján idén harmadik alkalommal tartottak Csezege-találkozót, ahol régi és jelenlegi tagjaik, valamint a tánccsoport utánpótlását jelentő helyi gyerekek léptek színpadra.

Ünnepelni gyűltek össze a helyi kultúrotthonban a Korond községhez tartozó tanyavilág, Pálpataka lakosai tegnap délelőtt. Kicsik és nagyok egyaránt székely ruhába öltözve várták izgatottan, hogy felléphessenek a helyi közönség előtt. A pálpataki fiatalokból álló Csezege Néptáncegyüttes ugyanis idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját, ez alkalomból pedig harmadjára szervezték meg a Csezege-találkozót.
A rendezvény célja, hogy egyfajta hídként, kapocsként szolgáljon az egykori, a jelenlegi és a néptánccsoport jövőbeni tagjai között – tudtuk meg Palkó Attilától, a Csezege néptáncsegyüttes jelenlegi vezetőjétől. Mint mondta, Pálpatakán 2007-ben alakult néptánccsoport, Csutak Gabriella helyi pedagógus kezdeményezésére, aki sóvidéki táncokat tanított a gyerekeknek, illetve mindmáig teszi ezt, biztosítva ezáltal is az utánpótlást az együttes számára. Palkó Attila elmondta, az együttes jelenlegi tagjai főleg fiatalok, középiskolás kortól egészen a 30-asokig. Bár felső korhatár nincs, a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy addig táncolnak aktívan tagjaik, amíg családot nem alapítanak.
– Én is gyakorlatilag belenőttem, hiszen két nagyobb testvérem is tagja volt az együttesnek korábban – fogalmazott Palkó.
Jelenleg kilenc aktívan táncoló párral működik az együttes, akik heti rendszerességgel tartanak próbákat és a helyi és környékbeli rendezvényeken, illetve határon túli testvértelepüléseik rendezvényein is rendszeres fellépők. A sóvidéki táncok mellett nagy hangsúlyt fektetnek a helyi néptáncörökségre is.
– Őseink táncát próbáljuk visszatanulni, gyűjtésekről, régi felvételekről, videókról, hiszen az a nemzedék sajnos mára már szinte teljesen kihalt, akiktől eltanulhattuk volna. Igyekszünk a helyire fektetni a hangsúlyt és nemcsak megtanulni, hanem átadni a tudást a jövő nemzedékének is – tette hozzá. Mint mondta, legfontosabb hosszú távú céljuk, hogy fennmaradjon az együttes, és minél több kisgyerek megtanulja a messze földön híres pálpataki táncokat.
A csezege a fenyő tűlevelét jelenti, helyi szóhasználatban, tájszólásban. Az együttes 2013-ig csak hagyományőrző ifjúsági tánccsoportként működött, nem volt neve. Palkó Attila elmondta, 2013-ban már nagyon szerettek volna nevet adni a csoportnak, és valami olyant szerettek volna választani, ami valóban illik rájuk. A település magasabb fekvése miatt sok a fenyőerdő Pálpatakán és a tanyavilág körül, így esett végül a választásuk a Csezege név mellett.
A harmadik alkalommal megszervezett Csezege-találkozó tegnap délelőtt ünnepi szentmisével kezdődött, amely keretében hálát adtak az együttes közösségformáló erejéért. Az ünnepi műsor a helyi kultúrotthonban folytatódott, ahol színpadra léptek és bemutatták tudásukat a különböző korosztályok táncosai. Elsőként az óvodások előadását tekinthette meg a közönség, majd az általános iskolások műsora következett. A Csezege néptánccsoport jelenlegi tagjainak ünnepi fellépésével folytatódott a program, majd vendégelőadással is kedveskedtek a közönségnek. Az eseményen a ditrói Kékszivárvány néptánccsoport is fellépett, akikkel jó kapcsolatot ápol a pálpataki együttes. Az ünnepi fellépők sorát a Csezege alapító és régi tagjainak előadása zárta.

Hadnagy Éva

: an accessible web community