Táborból írok, kedvesem

Ugye már egy aprócska szócsere után is dúdolja a kedves olvasó a Fonográf együttes napjaink táboraiban is népszerű dalát? Ha igen, akkor már ketten vagyunk. No, de nem dalolgatni szeretnék, habár az sosem árt, csupán tényt közöltem azzal, hogy a táborból írok. Igen-igen, abból a táborból, amelytől egyaránt hangos a hazai és a külföldi sajtó, legalábbis a magyarországi, illetve abból a táborból, amely igencsak népszerű téma a fiatalok között is. Mi, újságírók is igyekszünk a lehető legtöbb és legérdekesebb előadásra eljutni és tudósítani, illetve interjúkat készíteni, délutánonként és esténként kikapcsolódni.
Bizonyára sokan már unják ezt az évenkénti nagy felhajtást, a politikusokat, a visszatérő előadókat, témákat, együtteseket, a sok bulit, a medvéket, a sört és a táborozással járó igénytelenségeket. Vannak dolgok, amelyeken lehet változtatni, és – ahogyan az idei kiadás szlogenje is mondja – van, ami örök.
Véleményem szerint a Tusványos egyik legnagyobb értéke, hogy az elmúlt évtizedekben valóban a román–magyar (de nem csak) párbeszéd eszközeként szolgált. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy számtalanszor sikerült (ha csekély eredménnyel is) egy asztalhoz ültetni többek között hazai magyar és román, magyarországi, illetve szerb és szlovák politikusainkat. Jó volt arra is, hogy országunk vezetőjének bár el lehetett mondani sérelmeinket, és ő maga is meggyőződhetett arról, hogy vagyunk és (bármennyire is ténykednek ellenünk) még egy ideig leszünk.
Aztán a Tusványos előnyei közé tartozik az is, hogy a fiatal értelmiségiek (és szintén nem csak) színvonalas előadásokon vehetnek részt, még azok is, akiktől távol áll a közélet, hiszen sokszor a bőség zavarában nehéz kiválasztani a legtetszetősebb témájú panelbeszélgetést. S még a barátokkal való találkozásról és az esti nagy bulikról nem is szóltam. Úgyhogy jó, hogy van, ott lehetünk, kikapcsolódhatunk.
A sok vagányság mellett ennek a rendezvénysorozatnak is megvannak az árnyoldalai. Talán erről a helyi lakosok tudnának a leghitelesebben szólni. Ami szabad szemmel látszik, és ami szintén örök a Tusványoson, az a hosszú nyelvűek jelenléte. Például undorító látvány, hogy egy-egy vidéki vállalkozó (aki kizsákmányolja alkalmazottait, tiszteletlen azokkal, akik nap mint nap tolják a szekerét) miként próbál némi aprópénzért előnyöket szerezni egy politikusnál vagy jó fényben feltűnni egy népszerű tévés műsorvezetőnél. Tusványos szintén örök árnyoldala a szemetelés (habár a lelkes önkéntesek napestig dolgoznak azon, hogy rend és tisztaság legyen), a szemétkedés, azaz a kulturálatlan viselkedés. Szerdán délután az egyik kollégával egy forgalmas sátor melletti zöldben leültünk elfogyasztani az ebédünket. Egyszer csak azt vettük észre, hogy a hátunk mögött alig egy méterrel intézi folyó ügyeit valaki. Azonnal más helyet kerestünk a kajáláshoz, s közben azon tűnődtünk, hogy megkínáljuk-e a levessel. Nem, nem azzal, amit fogyasztottunk, hanem egy nyaklevessel.
Tusványos – Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor! Tudom, hogy nyár van, a felszusszanások és szabadságok ideje, illetve a fiatalság bolondság, meg minden, de azért húzzuk meg saját magunk határait, és másoknak se adjunk felületet az ocsmánykodásra. Szeretném, ha a rendezvényről sok-sok év múlva is Tusványosként tudósíthatnék, s nem ragadna rá az ismert gúnyjelző: Posványos. Szóval van, ami örök, és van, aki ökör. S mint mindig: akinek nem inge, az csak a fosztos majót veszi magára. Táborból írtam, nem feltétlenül kedvesen.

Bíró István

: an accessible web community