Strucc- vagy csendpolitika?

„Hiába írtak gyönyörű könyveket, prédikáltak, filozofáltak, agitáltak, térítettek, győzködtek, sőt meg is győztek bennünket több ezer éve a sok jóról, szépről és igazról – amit teszünk, homlokegyenest ellentéte mindannak, amit olvastunk, akartunk, gondoltunk és hittünk. Tudod, miért? Mert ha a rossz okát kutattad, sohasem önmagadba, hanem másokra néztél.” Kedvelem Müller Péter gondolatait, elég csupán néhány mondatát olvasni – ha megértjük a mondanivalóját –, máris elgondolkodunk az élet mélyebb értelmezéséről.
Az egyik ilyen az önismeret. Az önismeret egy életen át tartó utazás, melynek az eleje kissé rögös, de ha elindultunk rajta, akkor idővel egyszerűbbnek látszik minden, ami velünk történik. Ezúton megismerhetjük az igazi énünket, megértjük tetteinket, mindazt, ami bennünk zajlik, mind testi, mind lelki szempontból.
Fontos, hogy saját magunkkal jó viszonyt ápoljunk, hisz ezáltal talán másképp viszonyulunk embertársainkhoz. Ha saját magunkban a sértődést, a dühöt és a frusztrációt ápoljuk, akkor minden minket érintő impulzusban csak a rossz szándékot látjuk.
Sok ember fél az egyedülléttől, a csendtől, és ezt sokszor azzal próbáljuk magyarázni, hogy félünk valakitől, valamitől, hiszen a tegnapi filmben is betörtek valakihez, aki egyedül volt. Közben meg a legtöbb esetben saját magunktól félünk a leginkább, hisz az egyedüllét, a csend rengeteg olyan érzést, gondolatot kihoz belőlünk, amelyet amúgy a mindennapokban igyekszünk elásni. Ez amolyan struccpolitika: a homokba dugom a fejem, és ha én nem látok senkit, akkor más sem lát engem. Pedig, ha igazán kihasználnánk az egyedüllétet, és szembe mernénk nézni önmagunkkal, a világ máris egy kicsit elfogadhatóbbá válna. Valóban így van, saját bőrömön is tapasztaltam. Ha mérges, szomorú, dühös vagyok, nem szabad rögtön másban keresnem a hibát, a problémát. Néha fontos belátni, hogy igazából önmagunkkal háborúzunk, és emiatt nincs meg semmilyen cselekedetünknek az áldása, öröme.

Szilágyi Dalma-Orsolya

: an accessible web community