Négyet lőtt a címvédő

Egy győzelem, egy vereség – ez a kolozsvári csapatok mérlege a hazai labdarúgó Szuperliga harmadik fordulójában. A menetrenden pénteken módosítottak, így a román labdarúgásban egy eléggé szokatlan időpontban játszottak tegnap este meccset.

A tévéközvetítési jogokat birtokló cég diktálja a hazai labdarúgó Szuperliga mérkőzéseinek időpontját – ez újra bebizonyosodott: pénteken délután a Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) ugyanis jelezte, módosul a sorozat harmadik fordulójának műsora. Így a pénteki és szombati két meccs mellett a tervezettől eltérően tegnap is nem két, hanem három találkozót rendeztek, így mára már csak egy meccs maradt a harmadik fordulóból.
Pénteken Piteşti-en a vendégek kezdtek jobban, a Kolozsvári Universitatea a 4. percben meg is szerezte a vezetést Bălan révén, mi több, videózás után meg is adta a játékvezető. A gól után a hazaiak nyomása egyre nagyobb lett, ám mégis a vendégek előtt adódott újabb helyzet, miután Bălan ellen Turda szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a VAR jelzett, a bíró pedig büntetőt ítélt, ám Straton hárította Purece tizenegyesét. A videóbíró még vizsgált egy büntetőt, amit végül elengedtek, ám a 38. percben Ilie felrúgta Isfant, a VAR pedig jelzett: ez kiállítást ér, amit meg is ítélt a játékvezető. Öt perccel később Isfan ki is használta az emberelőnyt és egyenlített, majd a vezetést is megszerezte a második félidő első percében, az 53. percben pedig Garita állította be a végeredményt.
Ovidiuban a Farul végig jobban játszott, ám hiába volt minden próbálkozás: a tengerpartiaknak nem sikerült áttörniük a Chindia védelmén. A Farul először vesztett pontot a 2022/2023-as idényben, viszont továbbra is az élmezőnyhöz tartozik a csapat.
A játék képe ellenére elég nagy verést kapott az UTA, pedig az aradiak labdafölénye nyomasztó volt a Voluntari elleni meccsen. Mégis a hazaiak jutottak vezetéshez a 39. percben Nemec révén, majd Lopes a szünet előtt növelte a Voluntari előnyét, a kegyelemdöfést a 84. percben Florea adta meg az aradiaknak.
A címvédő első hibájából gólt is kapott, a 7. percben a kincses városban Rusu révén az SK Mioveni vezetett, ám Debeljuh öt perc alatt (34. és 39.) megfordította az állást, majd a szünet előtt a VAR-nak köszönhetően jutott büntetőhöz a CFR, a tizenegyest pedig Deac értékesítette. Rusu ugyan a 60. percben egyre faragta a vendégek hátrányát, ám a 72. percben Hoban egy távoli lövését követően célba ért a labda, így a CFR kétgólos sikert aratott.
Tegnap végül három meccset rendeztek, ám ami érdekes, a FCSB – U Craiova 1948 meccs este fél tizenegykor kezdődött.

Szuperliga, 3. forduló

FC Argeş Piteşti – Kolozsvári Universitatea 3–1, Konstancai Farul – Chindia Târgovişte 0–0, FC Voluntari – Aradi UTA 3–0, Kolozsvári CFR – SK Mioveni 4–2, Petrolul Ploieşti – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1.
Az Universitatea Craiova – Bukaresti Rapid és a Bukaresti FCSB – U Craiova 1948 találkozó lapzárta után ért véget, a Nagyszebeni FC Hermannstadt – FC Botoşani meccset ma 18.30-tól játsszák.

Kopacz Gyula

: an accessible web community