Lelkiismereti szavazás

Szabad a pálya, hölgyeim és uraim! Valamennyi erdélyi és partiumi magyar saját legjobb belátása szerint szavazhat a romániai államfőválasztás második fordulójában. Legalábbis a Romániai Magyar Demokrata Szövetség úgy döntött: lelkiismereti szavazásra biztat bennünket. A bennem lakó kisördög jegyzi meg csupán, hogy talán akkor is a lelkiismeretünkre kellene hallgatnunk, ha erre éppen nem buzdítanak szeretve tisztelt elöljáróink. Jogos ellenvetés lehet persze, előfordulhat, hogy a lelkiismeretünk történetesen nem ért a politikához. Akkor meg ugye minek rá hallgatni?
Gyanítom, nem év vagyok az egyetlen kies Székelyföldön, aki még emlékszik az egyik magyarországi közszolgálati csatornán vetített Igenis, miniszer úr! című brit politikai szatírasorozatra. Az egyik epizódban hangzik el az a „bölcs” tanács, hogy: „ne kövesd a lelkiismereted, mert nem biztos, hogy te is oda igyekszel”. Sokan, sokszor elmondták már, hogy szavazni márpedig több egyszerű jognál, az egyenesen állampolgári kötelesség. Ezzel az állítással is tudnék vitatkozni – ha nem tudnék, potyára tanultam négy évig filozófiát és vizsgáztam sikerrel érveléselméletből –, mert mi van akkor, ha nem vagyok teljesen biztos magamban, sőt kétségek gyötörnek, hogy esetleg rossz döntést hozok? Ha pedig valódi veszélynek érzem, hogy rosszul döntök, akkor vajon nem az az állampolgári kötelességem, hogy megóvjam az én derék polgártársaimat saját balgaságom következményeitől? Mert, bizony fordult már elő, hogy minimum megkérdőjelezhető döntést hoztam. Tegnap is két órán át csevegtem valakivel, akivel – saját lelki egészségem érdekében – talán nem kellett volna egyáltalán szóba állnom.
Minden okom megvan tehát arra, hogy kételkedjem saját jó döntéshozatali képességemben. Ráadásul attól tartok esetünkben, a romániai államfőválasztás második fordulójában a jó választás – mint olyan – nem létezik. A jelenlegi államfő sem tett meg éppen mindent azért, hogy mi – azaz erdélyi magyar közösség – a szívünkbe zárjuk, és akkor most finoman fejeztem ki magam. Dăncilă asszony ékes szólását hallgatva meg önkéntelenül is Hofi Géza egyik poénja jut eszembe. „Ez vajon kinek a szeretője”? Meg kell vallanom, jó lelkiismerettel egyikükre se tudnék szavazni. De akkor mit tehet az ember fia, adott esetben nyilván lánya, ha mégis a lelkiismeretére hallgatna, dacára annak, hogy nem biztos, hogy ő maga is oda igyekszik? A választ némileg váratlanul éppen Csíkszereda polgármesterétől, Ráduly Róbert Kálmántól kaptam meg, aki azt mondta, hogy ő márpedig senkivel és semmivel fog szavazni. Ezt egyébként úgy kell, hogy az ember érvénytelenül szavaz. Például mindkét jelöltre egyszerre.
Lehet, ez kínos lesz önnek, polgármester úr, de nincs más választásom, kénytelen vagyok önnel egyetérteni. Azért mondom, hogy kénytelen vagyok, mert nekem is éppen ezt diktálja a lelkiismeretem. Az pedig nagy úr. Hogy oda igyekszem-e magam is? Nos, attól tartok, ez majd öt év múlva fog kiderülni.

Kiss Előd-Gergely