„Káosz és zűrzavar”, dúdolom magamban a soproni Moby Dick zenekar klasszikus nótáját. A metálbanda még a kilencvenes évek elején énekelte meg az akkori rendszerváltás utáni kaotikus hangulatot, ami – valljuk be – azóta sem javult, sőt, mondhatni rosszabbodott. Az akkori háborús, forrongó évtizedet 30 év elteltével felváltotta a háborúk és járványok kora. 
Az emberek mintha tudomást sem vennének róla, hogy a világunk egyre csak rosszabb hellyé válik. Bár sokan optimistán próbálják keresni a lehetséges világok legjobbikát, úgy járnak, mint Voltaire Candide-ja, aki végigutazik az egész földgolyón Európától Eldorádóig, de társaival együtt minduntalan háborúból háborúba kerülnek, katasztrófából végveszélybe jutnak, végigszenvedik mindazt a rosszat, ami igencsak ellentmond mestere, Pangloss tanításainak, a lehet-séges világok legjobbikáról. Candide bár kiábrándul, de nem esik kétségbe. 
Nekünk sem kell aggodalmaskodnunk, vagy hajat tépve pánikba esnünk, mert a remény hal meg utoljára – szokták mondani –, de valljuk be, innen a földről nagyon nehéz meglátni a felhők fölött mindig ragyogó napot. Emberi társadalmaink, a „nagyszerű” tömeg nagyobb hányada cinkos módon azonosul a jelen kor háborús uszítóival, elfelejtve, hogy a háború, ha eszkalálódik, senkit sem kerül el. Elfelejtik, hogy választott vezetőinknek nem az a feladata, hogy a közösségeinket a frontvonalakon darálják mócsinggá, hanem jólétet és gazdasági növekedést kellene teremteniük. A kisemberek mintha bűvöletben lennének, hajlandók elfelejteni, hogy az ő sorsukat rendezők, akiknek a kezében van a hatalom, saját érdekeiket helyezik előtérbe. 
A közösségeink pásztorai ebek harmincadjára dobják a „nyájat” a háború oltárán. Faluhelyen vagy a tanyavilágban még értik a rend, a normalitás törvényének szavát. Ha farkasprédává adja a nyájat a pásztor, elkergetik azt. Tanuljunk azoktól, akik még ismerik az ősi törvényt, és ne hagyjuk magunkat elbűvöltetni a korrupt világelit nyájas fecsegésétől, amiben „kenyeret és cirkuszt” ígérnek – előtérbe helyezve a cirkuszt, mintsem az emberek valódi szükségleteit. Szabjunk határt a rossz pásztorok tündöklésének, és akkor van remény, hogy beköszönt a világok legjobbika. Ideje van a békének!