Leereszkedett Udvarhelyszékre a szürkület, mire vasárnap este elindultam autóval vissza Csíkszeredába. A nap már lebukott a dombok mögött, de a lámpák fénye nélkül is lehetett látni az utat. Ilyenkor indulnak portyázni a vadak. Így tett egy barna medve is a Baknya-tetőn, és úgy döntött, hogy átkel az országúton – úgy száz méterre lehetett, amikor megláttam. A csikorgó fék elég félelmetes zajt kelthetett, mert félúton visszafordult és elmenekült. Tapasztalt medve lehetett, mert nem futott messzire, a visszapillantóban láttam, hogy mögöttem száz méterrel mégiscsak átkelt az úttesten, ahogy eredetileg tervezte. Ha turista lettem volna, és nem székely, talán még örültem is volna a találkozásnak, mert viszonylag biztonságos távolságról nézhettem meg magamnak az egyébként jó kiállású vadat. Hiába, minden állat aranyosnak tűnik, amelyik nem eszi meg az embert. Így azonban inkább megkönnyebbülést éreztem, hogy sem a medvében, sem az autómban nem esett kár. Az biztos, hogy egy jó darabig nem fogom a „térjünk a lényegre” helyett azt mondani, hogy „lássuk a medvét”! Minek kísérteni a sorsot?

Mondtam is kerékpáros ismerősömnek, hogy ha arrafelé akar tekerni, inkább fényes nappal tegye, ne szürkületkor. Veszélyes időszak, ilyenkor ildomos óvatosnak lenni. 

Nem tudom megállni, hogy ne vonjak párhuzamot a napszak és hétköznapjaink között. Sajnos a közéletünk is kicsit olyan, mintha folyamatosan szürkületben élnénk. Tombol a kormányválság, a politikai patthelyzetből nem látszik a kiút, a bizonytalanságtól drágul az euró, a közel-keleti háború következtében az üzemanyag drágább lett, mint a sör. A szürkület félhomályában sunyin megbúvó infláció továbbra is pofátlanul lopja a zsebünkből a pénzt. Észrevétlenül. 

Ha engem kérdeznek, hogy kit választanék az infláció és a medve közül, habozás nélkül a medvét választanám. A macit legalább elriasztja a csikorgó fék hangja. Az inflációt meg nem. Az időnként visszatérő rituálék, mint a csíksomlyói búcsú, közösségi élményt adnak az embereknek. De az ünnepek csak átmenetileg tudják feledtetni a folyamatosan felettünk lebegő közéleti szürkületet. 

Olvastam az imént, hogy a vakációs utalványok értékének csökkenése és a vásárlóerő csökkenése egyelőre némileg visszafogta a június 1-jei hosszú hétvégére érvényes foglalásokat. Ki hitte volna?! Beszédes az a nyers statisztikai adat is, mely szerint: „a romániai turisták több mint 65 százaléka 4 vagy 5 csillagos szálláshelyet választott a hétvégére”. Egyszerűbben is lehet ezt mondani, bármennyire is populistának tűnik: jobbára csak gazdagoknak van pénze ebben az országban üdülésre. A társadalom többsége meg örülhet, hogy ki tudja fizetni a számláit – végre itt a nyár, vagy legalábbis a késő tavasz, és kevesebbet költünk fűtésre. 

A szürkület már csak ilyen. A nagyragadozóknak kevesebb félnivalójuk van, mint a zsákmányállatoknak. Nem mondom, hozzá lehet szokni. Székelyföldön lassan a medvék jelenlétére is csak legyintünk. A bukaresti Cotroceni-palota kényelmes irodáinak ablakából meg egyszerűen nem látszik, hogy milyen tekintélyt parancsoló állatok ezek a nagyragadozók. Azért van most az Alkotmánybíróság asztalán a medvetörvény. Talán az államfő irodájában sem ártana, ha valaki szürkületkor végre felkapcsolná a villanyt.