Jenő az iskolában még úgy tanulta, hogy a köd egy ártalmatlan természeti jelenség. Kialakulásá­hoz a levegő lehűlése szükséges, hogy a benne lévő vízgőz cseppekké csapódjon ki, amihez magas pára­tartalom és szélcsend kell. A tanárnő még azzal is meg­fejelte a magyarázatot, hogy a köd lényegében egy alacsonyan fekvő felhő, amely a föld felszínén keletkezik.
Akkoriban még senki sem gyanakodott arra, hogy bárki szándékosan gyárthatná. Na de ma már a köd sem a régi! Ráadásul itt, a Csíki-medencében sztahanovista szorgalommal „termelik”, mintha prémiumot kapnának minden legyártott cseppje után – főleg így, ősz derekán. Jenőnek az is rémlik, hogy a skóla falai között azt is megtanulta: „a medence zár, a hőinverzió kapcsol”, és máris ott lebeg a város fölött a jól megszokott tejföl, ami a hegytetőkről tengernek látszik – csak épp úszni nem ajánlott benne. A szürke szamarak bőgése sem hallatszik, eltűntek a ködben. És ahogy lenni szokott: ha valami nem látszik, az gyanússá válik.

A közösségi oldalak minden szitán – így a ködön is – átlátó „megvilágosodott” népe szerint ez nem is időjárási jelenség, hanem drónról szórt, ártó szándékú „okospor”. Globális összeesküvés, hogy az emberiséget leverjék köhögéssel és homályos látással. Jenő is elbizonytalanodott, mert ilyen nyálkás időkben gyakrabban jön rá a szamárköhögés. De a tudomány fekete levesét ka­vargatva derengeni kezdett „meteorológiaprofesszora” tanítása: a köd csupán anticiklonális helyzet és hőmérsékleti inverzió következménye. A ködcseppek le­begnek, de nem azért, hogy titokban figyeljenek.
A baj csak akkor van, ha a köd marad, és a levegőben reked minden olyan részecske, amit a város kifúj magából. Szóval lehet, hogy az „okosporban” mégiscsak van valami, csak nem drón szórja, hanem mi magunk? Ködös-párás időben jobban terjednek a vírusok is, ezért Jenő az orrára húzza a sálját, levonva a következtetést: a köd ártalmatlan, az emberi fantázia határtalan.