Mindenki ismeri a „kutyaharapást szőrével” szólást, vagyis amikor a bajt azzal kell orvosolni, ami előidézte: kutyamarást eb­szőr­borogatással.
Szőrmentén elindulva, egyéb bogaras fóbiáinkat is „gyógyítani” akarják hasonló kúrával, hisz sokan irtóznak a kukacoktól, tücsköktől, bogaraktól, pókoktól, és nem mehet ez így tovább. Milyen maradi dolog az, hogy ha ínyencségre gondolunk, nem ezek a csúszómászók jutnak először az eszünkbe.

De miért is erőltetik e „gasztro­nómiai különlegességek” fo­gyasztását, nem tudni, legfeljebb sejteni, homályos délibábos klí­macélok. De ha a fentebb említett mondásból indulunk ki, meglehet, hogy e rondaságok iránti fóbiáinkat is kezelni szeretnék. Például, ha valaki arachnofóbiában szenved, kérem szépen, rántson ki egy pókot a sarokból – mint a tűzről pattant takarítónő –, majd süsse meg, és fogyassza egészséggel.
New Yorkban pókvendéglő nyílt. Amerikáról lévén szó, nem lepődtem meg – megcsíphette őket valami „hülyebogár” –, hisz ott, ahol van ebkávézó és cica rúgja meg coffee shop, miért ne lehetne tarantulabisztró is? A menüben: skorpió salátaágyon sajtöntettel, óriáshangya ribizlivel bolondítva és a ház specialitása, a sült tarantula, csekély 175 dollárért, amitől „a kígyók kígyóznak”.
No, de az Óperencián inneni „bölcsek” is lárvás vizeken eveznek. Brüsszeli meggyőződés, hogy a jövő a tücskökben és a lisztkukacokban rejlik, megmentve a bolygót a túlzott húsfogyasztástól. Németországban már kapható a rovarporos tészta, levespor, csokoládé.
Emlékszem, régen a kukacos lisztet nagyanyám zsákostól dobta ki. Ő még átlagos nannyó volt, nem PC-bogaras. Nem tudni, brit tudósok kutatták-e, hogy a pókutálók száma csökkent-e a direktívák hatására, de az kutatás nélkül is érezhető: a bolondéria terjedése világszintű. 
Én pedig úgy vagyok vele, mint Móricka: korábban tiltották, most megtűrik, nem várom meg, amíg kötelező lesz.