Hirdetés

Ria, Ria, Mongólia!

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 3 perc

Az utóbbi időben bizonyos román soviniszta körökben divattá vált a magyarokat mongolozni. Értjük mi, hogy nyilván sértő szándékkal teszik ezt, hisz legutóbb az Úzvölgyében is, a hős honvédjeink temetőjének csendjét felverve, bizony elsütötték a tutit. „Magyarok, menjetek vissza Mongóliába, ahonnan jöttetek”, „Magyarország nincs Európa térképén”, „A barbár magyarok rablási szándékkal érkeztek vidékeinkre 1290-ben. Ezt követően a mongol-magyarok családjaikat is idehozták”, volt olvasható helytelen román megfogalmazással és tele helyesírási hibával egy kifeszített molinón.
No, ezen a böffeneten, mint már említettem, nekünk, magyaroknak illő lenne jól megsértődnünk, mert a mioritikus félhomályban leledző fülek közti űr azt diktálja a brávóknak, hogy mongolnak lenni valami szégyellnivaló csudarossz.
A szándék egyértelműen nyíltan magyarellenes és felháborító, elítélendő, de nem tudom, tudják-e a sírhantokon parádézók, hogy magán a mongolozáson valahogy nem sikerül megsértődnöm. A mongolozós hasonlat legbelül, ráadásul még büszkeséggel is tölt el, hisz egy hatalmas műveltséggel rendelkező, világraszóló történelmet magáénak tudó büszke népről van szó, akivel a magyarság a nomád kultúrán keresztül számtalan láthatatlan kötelékkel kapcsolódik. Itt a teljesség igénye nélkül kiemelném, hogy ezek a soviniszták által lenézett nomád népek adták a világnak a szárított ételeket, szárított húst, tejport, a porlevesek mai elődeit. Ha netalán valaki azt gondolta volna, hogy mindez a Maggi találmánya, nos azt ki kell ábrándítanom. A nomád népeknek – köztük a mongoloknak, magyaroknak – köszönheti a világ az inget és a nadrágot. Nos, e ruhadarabok nélkül, ugye, milyen bolond látvány lenne, amint a drága soviniszták ágyékkötőben, netán szoknyában, jobb esetben tógában baktatnak felfelé a Kárpátok keleti hágóin a honvédtemetőbe. Ha ezt mind tudnák, talán köszönőszöveg lenne irányunkba a molinójukon felírva, és remélhetőleg helyesen.
A nomád népek és kultúrák természetesen az említetteken felül még számos fontos innovációt és terméket adtak a világnak. Még megemlíteném, hogy a mongolok hozták létre a világ egyik leghatékonyabb postai rendszerét, amely lehetővé tette a hírek és információk gyors terjedését a birodalmukban. Utakat építettek, hisz az infrastruktúra fejlesztése kulcsfontosságú volt a hatalmas területek közötti gyors közlekedés és birtokolt területek működésének koordinálása szempontjából. Az utak és útrendszer segítette a mongol hadsereg mobilitását, a gyors és hatékony katonai műveletek végrehajtását a végeláthatatlan pusztákon, hegyeken át. Ugyanez az úthálózat segítette az adminisztratív és bürokratikus feladatok végrehajtását. A birodalom irányításának és ellenőrzésének szempontjából mindezek rendkívül fontosak voltak.
És ha már infrastruktúra, Romániában miként is állunk ezekkel a fejlesztésekkel, autópályák, vasutak, hidak stb.? Valami világraszóló, amire valóban büszkék lehetnének a verejtékező mongolozók is? A mongolok bizonyítottak, letettek világraszóló dolgokat a történelem asztalára, így van, mivel büszkélkedniük, ezért mi is büszkék vagyunk rájuk, és nem szégyelljük őket! Ria, Ria, Mongólia!



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!