Többnyire árnyékos, a napsütésnek kevésbé kitett hegyoldalakon építenek sípályát, hogy kevesebb napsütés érje, tovább tartson rajta a természet adta természetes hó, meg az ember alkotta, gyártotta műhó. Sajnos, másfajta árnyék is vetül sípályáink némelyikére: a széthúzás, az irigység, a párbeszédre való képtelenség, a jövőképhiány, a saját képességeink és lehetőségeink nem ismeretének, a hirtelen meggazdagodás vágyának árnyéka. S akkor még egy szót sem ejtettünk a globális felmelegedésről, annak következményeiről, az egyre krónikusabb hóhiányról.

Minap láttam egy dokumentumfilmet egy ausztriai sítelepről, arról, hogy a téli pár hónap anyagi sikeréért egész évben együtt dolgozik a telep működtetésében, a vendéglátásban tevékenykedő személy vagy közület: a területtulajdonosok, a pályaüzemeltetők, a szállásadók, az étkeztetéssel foglalkozók, a síkölcsönzők és szervizek működtetői, az állattenyésztő gazdák, s még ki tudná felsorolni, hogy ki mindenki más… A legfontosabb, hogy mire leesik az első hó, beköszönt az első fagyos hajnal, minden készen álljon a turisták fogadására: legyen gondozott a terep, működjenek a hókészítő és pályakarbantartó gépek, a felvonók, legyenek rendben a szálláshelyek és a vendéglők, álljanak készenlétben a parkolóhelyek és a takarításukra, karbantartásukra alkalmas eszközök. S mindezt azért, mert az egyre rövidebb idényből kell kihozni a maximumot, annyi jövedelmet szerezni, hogy az év többi részében is megéljen belőle a család – vagy legalábbis jelentős mértékben pótolja annak bevételeit. S közösen keresik a megoldást arra is, hogy mit tegyenek a turistaszezon meghosszabbítása érdekében, mit kínáljanak a vendégeknek a hó nélküli időszakban. 

Ezzel szemben nálunk mindkét Hargitán nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak közös nevezőre jutni a területek tulajdonosai, a sípályák üzemeltetői, az utak és közterületek karbantartói, a szálláshelyek tulajdonosai, a vendéglősök, a különböző szolgáltatásokat kínálók. Teszik ezt annak dacára, hogy a tapasztalatok szerint csak minden szereplő együttműködése vezethet mindenki számára elfogadható eredményre, konszenzus nélkül marad a vádaskodás, a kölcsönös bizalmatlanság, egymás gyanúsítgatása, miközben szép – de egyre kisebb valóságtartalommal rendelkező – frázisokat pufogtatunk a székely virtusról, rendtartó közösségről, önzetlenségről, kalákáról, összefogásról, no meg jövőképről, megmaradásról. S közben az örökzöld fenyővel példálózunk, amely magasra tör, de gyökere nem kapaszkodik mélyen a talajba, és a nagyobb szélben kettéroppan…

Így hát kíváncsian várom, mi lesz a sorsa ezen a télen a Madarasi-Hargitán, a Hargitafürdőn vagy akár a Somlyó hegyén lévő sípályáknak. Lesz-e rajtuk síző vagy tovább tart a hűhó? Sok műhó semmiért…