Létezik egy ingyenes szolgáltatás a hazai közoktatásban, amely egyértelműen a gyermekek érdekét szolgálja: ez az iskolai tanácsadás. A többnyire pszichológus végzettségű szakemberek feladata az iskolaelhagyás, erőszak, bullying, függőségek stb. prevenciója, az esetleges pszichológiai elakadások – amelyek egy gyermek beilleszkedését, teljesítményét, kapcsolatait, jóllétét nehezítik – korai felismerése, pszichopedagógiai támogatás nyújtása a diákoknak, tanároknak, szülőknek a felmerülő nehézségek, konfliktusok hatékonyabb kezeléséért, a sajátos nevelési igényű gyermekek támogatása, önismeret, érzelmi szabályozás fejlesztése, pályaorientáció stb. A szolgáltatás szülői beleegyezéshez kötött, azaz, leszámítva a krízishelyzeteket, amikor gyors beavatkozásra van szükség, csakis a szülők írásos jóváhagyásával kaphat mentálhigiénés támogatást, vehet részt egyéni konzultáción a diák, egészen nagykorúságáig. Ha elváltak a szülők, mindkét fél rábólintását be kell „gyűjteni”.

Ez azonban gyakran akadálya annak, hogy egy gyermek szakszerű támogatást kapjon. Például adott egy elemi osztályos kisfiú, akit csúfolnak, bántanak az osztálytársai, egyre inkább kiszorul a közösségből, nem akar iskolába járni. A pedagógus teszi, amit tehet, az iskolai tanácsadóval közösen látják, hogy merre kellene elindulni, hogyan lehetne segíteni, de a szülők elzárkóznak az együttműködéstől. Vagy ott van az a tizenéves, aki épp az otthoni feszült légkör miatt szorong és romlik a teljesítménye, vagy párkapcsolati nehézségekkel küzd, amiről otthon nincs, akivel beszélnie, mert ilyesmiről nem lehet, nem szoktak. Bár ott a lehetőség a konzultációra, mégis hogyan kérjen a szülei­től beleegyezést? Marad hát egyedül a problémájával, és növekszik a depresszió, önbántás, mások bántása, szuicid veszély, függőségek stb. kockázata.

Ezt elégelték meg sokan. Ám az USR által benyújtott törvénykezdeményezést, amely lehetővé tenné, hogy 16 éves kor fölött a fiatal önálló elhatározásból vehessen igénybe tanácsadást, járhasson pszichológushoz vagy terápiába, a szenátus leszavazta. Diákok, civil szervezetek és maga a tanügyminiszter is kéri, hogy a kérdésben döntő képviselőházban ideológiai viták helyett hozzanak szakmai döntést, és hagyják jóvá a tervezetet. „Bizonyos esetekben pontosan a szülők jelentik a problémát” – jegyezte meg Sorin Costreie tárcavezető.
Eközben sok szülő úgy mondja azt, hogy a gyermeknek nincs mit keresnie a pszichológusnál, hogy gyakorlatilag nem is tudja, mit utasít el. A pszichológus és pszichiáter közti különbséget sem ismeri. Mi sem jártunk pszichológushoz, mégis kijártuk az iskolát, megoldottuk a dolgainkat – mondják mások. De hogyan és milyen áron? – kérdezhetjük. Mikor fogadjuk már el, hogy a lelki nehézségekre, bajokra is van szakszerű segítség, akárcsak a begyulladt vakbélre, önmagunk megértése, a pszichológiai támogatás az életminőséget, teljesítményt, kapcsolatokat képes jobbá tenni, és tulajdonképpen a társadalmi egészség is javulhat általa.

Mélyen gyökerezik az a viszonyulás is, hogy családi ügyeket nem visszük ki az ajtón, azok nem tartoznak másra. Csakhogy ez akár az abúzusokat is elfedheti, a szülői beleegyezés szükségessége ebben az esetben kész paradoxon: az áldozat a bántalmazótól kérjen engedélyt, hogy elindulhasson a gyógyulás útján? Mondjuk ki tisztán: egyetlen mérgező szülő (mert van ilyen, tudjuk jól), alkoholbeteg, fanatikus hívő, diktatórikus módszerekkel nevelő sem fogja aláírni az engedélyt. A gyermekeik pedig cipelik a terhet tovább. Ameddig és ahogy tudják.

Egyébként a 16 éves korhatár is vicc. Az abúzus, a trauma, az elhanyagolás, az égető kérdések, amik otthon tabunak számítanak, nem várnak 16 éves korig, és minden gyermeknek joga lenne arra, hogy valaki meghallgassa, megéléseit, érzéseit valósnak fogadja el, és érzelmi támogatást kapjon.

A gyermek – bár nevelése erkölcsi és jogi felelősség – nem a szülő tulajdona. Nem bábu, akit a saját „szülői” fejünk, frusztrációink, hiedelmeink szerint rángathatunk, és zárhatjuk el előle a lehetőséget, hogy letegye, amit cipel, és rátaláljon saját magára, saját útjára. Azt gondolom, hogy joguk van a védőhálóra, még akkor is, ha szülei nem így gondolják.