Fáradtan indultunk neki a hétnek. A vasárnap éjjeli menekülés óta nem tudtunk pihenni, éjjelente éberen figyeltük, hogy hol ázik a tető, kell-e megint futni lezúduló kő és sártenger elől. A hét további részére is viharokat jósoltak, ezért az egyik hátizsákunkba összeállítottunk egy vészhelyzeti csomagot ar­ra az esetre, ha gyorsan menekülnünk kell. Hétfő délután és este újabb viharok voltak, de nem történt baj.
A palotában a szokásos korai munkakezdést elhalasztottuk hétfő reggelről, hiszen mindenki nagyon fáradt volt. Takaréklángon dolgoztunk az új konyhában, a mellette lévő szobában és a hozzá tartozó teraszon. Port és törmeléket lapátoltunk ki, vályogozva szilárdabb, kevésbé poros padlót csináltunk, kijavítva a födém kisebb beszakadásait a fal mellett. A palota és Zangla közötti útvonalon láttuk a sárlavina nyomait: néhol két méter mély és négy méter széles árkokat vájt ki a lezúduló kő és sár. 

A falut átszelő gleccservizű csatornákban mintegy két hete nincs víz. Egy túrán láttuk, hogy a sárlavina ezt a csatornát legalább hat helyen eltemette. Zanglában a legtöbb házba gleccservíz van bevezetve, de a csapok napok óta szárazok. Szerencsénkre a vihar előtt két hatliteres vízszűrő tartályt töltöttünk meg, így volt ivóvizünk, és a családnak, akiknél megszálltunk, van egy nagy tartálya, így zuhanyozni is tudtunk. 

Kedden, visszatérve a normális kerékvágásba, ismét kötélen dolgoztunk, a nagyon sérült délkeleti falon. Kicseréltük a műanyag vízköpőket fára, levertük az elázott, elszáradt, sérült rétegeket, majd az ablak feletti párkányok visszaépítésén, lyukak betömésén és a teljes fal vakolásán dolgoztunk. A hét további részében is főleg ezen a falon dolgoztunk, majd felvittünk még egy-egy réteget, az északkeleti és délnyugati falakra. Munka közben több érdekességet is láttunk: a kőrakó srácok munka közben ledobtak egy követ, és amikor az kettépattant, rózsaszín és narancssárgás kristályok bukkantak elő a belsejéből. Láttunk kettős napudvart is, ami különleges égi jelenség, a levegőben lévő jégkristályokról megtört és visszavert fény okozza.

Egyik nap munka után elmentünk az apácazárdába sajtot venni. Az ott lévő apácával nehezen értettük meg magunkat, nem tudott angolul, úgyhogy addig vártunk, amíg megérkezett az az apáca, aki beszélt egy picit angolul. Közben megnéztük a szobát, ahol sajtot készítenek: tiszta padokkal berendezett helyiség ez, a sajtkészítéshez páratartalom-mérőt használnak, és a mozzarella receptje angolul van felírva egy táblára. A francia sajtkészítő mester már elment, utóbbi valószínűleg az ő munkája lehetett. Láttunk befőttesüvegekben eltéve kapribogyót és kemény sajtot is. A másik apáca épp két francia turistát vezetett körbe, de aztán nekünk is elmondta a sajt árát, így tudtunk venni belőle.

A helyiek mountain mist­riknek neveznek minket. A mistrik jelentése ’mester, mesterember’, és azokra használják a kifejezést, akik a palotában dolgozó helyi munkásokat irányítják. Nő elvileg nem lehet mistrik, de mindkettőnket annak neveznek, és nagy tisztelettel bánnak velünk, mindig figyelnek ránk, mindennel az elsők között kínálnak bennünket. A helyiek többségének is nagy csoda volt látni, hogy mi ketten a falon kötélen lógva dolgozunk. Egyik nap az érdeklődőknek meg is mutattuk, hogyan kell közlekedni a kötélen fel-le: sokan kíváncsiak voltak a próbálkozásokra, és amikor megbizonyosodtak róla, hogy ez nem is olyan könnyű, mint amilyennek tűnik – főleg kezdők számára nem –, mindannyian nagyobb tisztelettel néztek ránk.
Hétvégén a Zumlung Nala-völgyben lévő Malakartse-erődhöz és sztúpához túráztunk. A zanglai vízi csatorna mentén haladtunk, amit több hete elzárt a sár és kő. A csatorna egy hegy oldalán húzódott, a pár centiméteres perem mellett kétszáz méteres szakadék tátongott alattunk. Hosszan mentünk a csatornán, néhol csak lehajolva, vagy törpejárásban fértünk át. Ekkor láttuk, hogy a csatornát több helyen is eltemette a sár és kő.

Amikor elértünk a gleccserfolyóhoz, bakancs nélkül többször is át kellett kelnünk a hideg és nagyon erős sodrású folyón. Egy nyugodtabb helyen ebédeltünk, és megmártóztunk a hideg vízben, ami igazi kihívás volt, lévén, hogy hatalmas volt a sodrás. A pihenés után folytattuk az utunkat, még háromszor át kellett kelnünk a már térdig-combig duzzadt folyón. A hegy oldalán könnyebb sziklamászással jutottunk fel a sztúpáig, amelynek belső falain a jelenleg ismert legrégebbi zanszkári falfestmények találhatók.
A sztúpa mellett lévő sziklákon rengeteg fosszíliát fedeztünk fel: telis-tele volt megkövesedett csigák, kagylók, férgek ősmaradványaival. A sztúpával szemben lévő hegy tetején találtuk az erőd romjait, amely régen a Kasmíri-völgyben lévő mozgás felügyelésére szolgált. Nem volt könnyű megközelíteni az erődöt, egy csúszós omláson kellett áthaladni, majd ismét könnyebb sziklamászás következett. Az erődből még megmaradt néhány falrész a kőkupac tetején, hajmeresztő magasságban kiépítve. Továbbhaladva a hegyen, át a kőomláson egy vízmosásnál kvarckristályokat láttunk, amik a sziklákban csillogtak.
Sötétedés után értünk vissza Zanglába, ahol a szállásadónk feleségének és fiának videón mutattuk a Malakartse-erődöt és sztúpát. Ők még soha nem jártak ott.
 

Galéria