Glóbusszal a vállamon 223.: Egy csárda története

Németh György és felesége 1989 | Fotó: Csermák Zoltán

A vasfüggöny 1989-es leomlása után, augusztus 2-án első érdeklődőkként látogattunk ki a faluba. A templommal szemben lévő Áfész bolt kocsmarészébe mentünk be, ahol kázmériak zsugáztak és poharazgattak. Mikor beléptünk, úgy néztek ránk, mintha az űrből érkeztünk volna. Ekkor ismerkedtem meg Feri bácsival, akinek elmondása szerint a faluban már csak huszonöten éltek, és nagyon sok ház hevert parlagon. Bonyolította a helyzetet a kibogozhatatlan tulajdonviszonyok sokasága: aki nem fizette ki az adót, annak az ingatlanára a hivatal tette rá a kezét. Végül találtam egy üres kertet húszezer forintért, s érkezésünk után két nappal már tulajdonosok lehettünk. Az első nagyobb ünnepbe is belecsöppentünk, augusztus 20-án a templomban – az elszármazott kázmériaknak – tartottak misét. A falu határában ért az első meglepetés: a falu ’megtelt’. Mintegy tízezer ember érkezett, a határig állt az autósor. Az éhes-szomjas tömeg egy pillanat alatt kifosztotta a már említett boltot, így jó hangulatban, de szomjasan kóválygott a jónép. Ekkor pattant ki fejünkből az ötlet, hogy egy vendéglátóhely ugyancsak hiányzik a településről. Az ideát tett követte: szeptember 12-én, a Boldogságos Szűz Mária neve napján ismét szentmisére invitálták az elszármazottakat s a környékbelieket. A hagyományos ünnepre – a páneurópai piknikhez hasonlóan – a határt is megnyitották, így az előbbinél is nagyobb tömegre lehetett számítani. Ekkor már felkészültünk a jeles napra, az erdészettől ponyvát szereztem, egy vendéglátós barátom nevére a hivatalos szervektől egynapos vendéglőnyitási engedélyt kértem és kaptam. A kedvező tapasztalatok nyomán vettük meg az egykori gazdatiszti ház első lakását és ott vendéglőt nyitottunk, majd később az egész ház a család tulajdonába került, amiben a Kázmér Csárdát rendeztük be.
Az osztrákok a helyi ingatlanok iránt is kezdtek érdeklődni. A földek és ingatlanok háromnegyed része is vagy a leszármazottak, vagy a befektetők kezébe került, de van orosz, szlovák, svájci tulajdonos is. A bécsi fogadalmi templom mintájára épített kápolnát a 90-es években újították fel. A vendéglőt a feleségemmel, Erzsébettel a munkánk mellett gyermekeink segítségével üzemeltettük, s általában hétvégeken, tavasztól őszig számítottunk forgalomra. Meg kell jegyeznem, hogy 2007-ben nyitották meg a schengeni határt.  Az esemény nagy szenzáció volt, osztrákok, magyarok találkoztak ez alkalomból. Rá két évre nyugdíjba mentem, így jobban tudtunk koncentrálni a vendéglátásra. Az elsők között érkezőkből azóta törzsvendégek váltak, s elvitték másoknak is a jó hírünket. A cégvezetést négy éve a fiunknak, Györgynek adtuk át, aki másfél évtizednyi ausztriai tapasztalattal a háta mögött látott nagy elánnal munkához. Fiatalos lendülettel, az értékmegőrzést tiszteletben tartva már a három lakásból nagy éttermet varázsolt és szép szálláshelyeket alakított ki. Az idők szavát követve esküvőket, lakodalmakat, születésnapi rendezvényeket szervez, a vendégek fele itthoni, a másik fele a határ túloldaláról érkezik, de pozsonyiakat és németeket is gyakran vendégül látunk. Az ételválasztékban a magyaros fogások viszik a prímet, népszerű a pörkölt, ’gulás’, a csülök, a kacsa, a harcsa, de a lángost is örömmel fogyasztják. Márton-nap környékén természetesen a töltött liba a sláger. A kiváló falatokhoz pannonhalmi bor dukál. Az osztrák vendégek kizárólag magyar sört, bort és ételeket fogyasztanak. Vendégkörünk fokozatosan bővül, ajánlanak minket, s a visszatérő vendégek nemegyszer köszönőlevelekkel, ajándékokkal, is kedveskednek nekünk. Talán a legmeghatóbb egy német vendégünk adománya. 1992-ben egy pályázatot nyújtottunk be a kázméri hagyományos augusztus 20-i búcsú több évtized utáni újbóli beindítására. Ilyenkor mindig kinyitott a határ, az ünnepet pedig praktikus okokból mindig szombatra tették. Egy német házaspár késve, vasárnap érkezett kerékpáron, mikorra a falu már régen kiürült. Természetesen, kinyitottuk a vendéglőt, s a gesztussal új barátokra leltünk. A feleség, férje halála után – az elhunyt végakarata szerint – egy kis lovas szekeret adományozott a vendéglőnek.
Németh György gondolatait lejegyezte:

Csermák Zoltán

: an accessible web community