Frappáns beszédek versenye

Újságíróként gyakran veszek részt rendezvények megnyitóján, megvalósítások, beruházások átadási ünnepségén, annyira gyakran, hogy magánemberként már menekülök az ilyesmitől, mint ördög a tömjénfüsttől. Mert általában hosszadalmasak és – őszinte leszek – nagyon unalmasak. Legutóbb például bő egy órán át hallgathattam beszédeket egymás után, és csak az utolsó öt percben tudtam meg azokat a fontos információkat, amelyekre valószínűleg olvasóink is kíváncsiak. Azon gondolkodtam, hogy a felszólaló fontos emberek (akik természetesen majdnem mindig férfiak, a nemek közti arány jó esetben is 5 az 1-hez, az urak javára), akik között van intelligens, rátermett is, tényleg komolyan gondolják, hogy az embereket érdekli a hosszú lére eresztett, általában semmitmondó, közhelyeket felsorakoztató beszédek sora? Kollégákkal egymás között gyakran elpoénkodjuk, hogy előre fel tudnánk mondani, hogy X. Y. miről fog beszélni, milyen szófordulatokat fog használni. Általában bejön a tippünk.
Egyáltalán miért kell mindenki szót kapjon, szerepeljen? Miért nem elég egy, aki tömören elmondja, miről van szó, és a többi díszvendég (támogató, politikus, igazgató stb.) csak egyszerűen legyen jelen, s csak akkor szólaljon meg, ha valóban van érdemleges mondanivalója, olyan, amit nem pufogtatott el már vagy tízszer tíz helyen.
Szomorúan konstatálom, hogy azok a fiatalabb generációhoz tartozó közszereplők, akik üde színfoltként, jegyzet nélkül, hatásosan tudtak rövid beszédeket mondani, kezdenek a „nagy öregekre” hasonlítani, és gyakran öt percen át osztják a semmit. Kár értük.
Minap mesélte valaki, hogy mekkora sikere volt egy zenei rendezvényen az egyik felszólaló beszédének. Az úriember mindössze ennyit mondott: bizonyára már mindenki alig várja, hogy elkezdődjön a koncert, örülök, hogy én is itt lehetek, jó szórakozást kívánok magunknak. Hosszasan megtapsolták, mert értékelte a közönség, hogy a tisztségviselő – mert az volt – még tud az ő fejükkel gondolkodni, érzi, átérzi, hogy egy hangversenyre nem a politikai dumáért megy az ember, és mivel ezt tudta, nem csinált magából pojácát. Akkor jutott eszembe, hogy meg kéne hirdetni a frappáns beszédek versenyét. Én ezennel magamban elindítom, és megígérem, ha lesz győztesem, Önöknek is elárulom.

Asztalos Ágnes

: an accessible web community