Feltöltődés a természetben

Tánctanulás élő zenére. Csűrdöngölő Fotó: Portik Bakai Ádám

Egy hétig zajlott a Gyergyóremetéhez tartozó Eszenyőben a X. Gyergyói Tánc- és Zenetábor, augusztus 7–12. között. Csűrökben táncoltak a résztvevők, kint a természet közelségében, a régi csűrdöngölők hangulatát felidézve, hisz az eddigi helyszínt a faluban már kinőtte a tábor – tájékoztatott Portik Bakai Ádám, a tábor szervezője.

Idén hatvan résztvevő, néptáncosok és hegedűsök tanultak gyergyói táncokat, illetve gyergyói népzenét és népdalokat, három korosztályra osztva, különböző oktatókkal. A táncokat Farkas Tamás és Farkas Ágnes, Ivácson László és Tekeres Gizella, illetve Portik-Cseres Norbert és Both Eszter tanította be. A néptáncoktatáson kívül hegedűoktatás is zajlott a Magyarországról érkezett Vizeli Balázzsal, cimbalomoktatás Bartalis Botonddal, illetve népdaloktatás Erőssné Sándor Judittal. Az élőzenét Bartis Zoltán (Kicsi) és barátai, illetve Bakos Dániel és barátai biztosították.

Fotó: Portik Bakai Ádám

Ezenkívül a táborozók részt vehettek kézműves-foglalkozásokon, mint a bútorfestés, nemezelés, agyagozás, szövés, kötélverés, ugyanakkor szórakoztató programok, sportjátékok egészítették ki a tábor kínálatát, a napot minden este táncház zárta.
A táborhét közepén egy egész napot töltöttek a résztvevők a Remetei Lovasklubnál, ahol lovagolhattak vagy lovaskocsizhattak a táborozók. A hét folyamán minden este gyergyói adatközlőket láttak vendégül, előadást tartottak Ditróról, Orotváról, Szárhegyről, Güdücről, Alfaluról, Újfaluról, Csomafalváról és Remetéről.
A tábort gálaműsor zárta, a táborozók bemutatták a hét folyamán tanultakat. Szervező volt a Balás Gábor Művelődési Ház, a Tolvajos Remetei Ifjúsági Szervezet, valamint a Sirülő Néptánccsoport, a rendezvényt Gyergyóremete Önkormányzata, a Communitas Alapítvány támogatta, valamint az egész éves néptánc- és népzeneoktatást segítő Csoóri Sándor Alap.

 

Fórika Dóra

 

: an accessible web community