Cifraságok

Ha azt mondom, cifra világot élünk, biztos, hogy senki nem lepődik meg rajta. A cifra szó az értelmező szótár szerint: gazdagon díszített, pompázó hatású tárgyat, ruhát, eszközt, de még épületet is jelöl. Mi, székelyek, de nem csak, szeretünk a szavakkal játszadozni, ezt-azt hozzátenni jelentésükhöz és másképp értelmezni. A cifrával is így vagyunk, pejoratív értelemben is szoktuk használni. A cifra világot élünk kijelentésemmel is gondolok a szó legnemesebb és legszarkasztikusabb jelentésére. Egyrészt az ezelőtt 30-40, sőt még az annál korábbi évekhez képest is valóban cifra világot élünk. Elég, ha csak azt nézzük, hogy e rendetlen, zűrzavaros világban is van bőven ennivalónk (igaz, a kisebb zöldekre nem sokat adnak), a plázákban, ruhásüzleteinkben, turkálóinkban a legjobb, legminőségibb darabokat vehetjük meg. Eldönthetjük, hogy repülővel, autóbusszal, vonattal vagy saját autóval utazunk, siránkozunk, de sokunknak megadatik a vakációzás a településünktől távoli üdülőhelyen, futja drágább koncertbelépőkre, telefonokra, laptopokra, szellőztetőberendezésekre, mezőgazdasági gépekre stb. stb.
Ehhez képest elődeink mindössze néhány évtizeddel ezelőtt szó szerint megharcoltak a mindennapi betevőért. Órák hosszat álltak sorban egy falatnyi kenyérért, és ez talán még a kellemesebb harc volt, de pár évtizeddel korábban még egy nyarat dolgoztak egy posztóharisnyáért, tehenes szekérrel, jó esetben vonattal közlekedtek, vakációzni pedig a legközelebbi kaszálóig mentek, ahol kétkezi munkával töltötték szabadidejüket. Telefonjuk a szomszéd volt, aki gyakran csak késő üzenetet vitt a legközelebbi családtagnak, így is fokozva sokszor a bonyodalmak, nehézségek sorozatát. Szóval, cifra volt.
Aztán a cifraság olyannyira változott, hogy meg is maradt, azaz más formában van jelen a hétköznapjainkban. Kommunikációnkat könnyebbítik telefonjaink, laptopjaink, táblagépeink, ruhavásárlásnál már nem fontos, hogy szépen szőtt, megmunkált darabok legyenek, jó a fosztos, a rongyos is, mezőgazdasági munkáink végzése közben csak megmutatjuk a termőföldnek, de főként az úgynevezett ápiásoknak, hogy megmunkáltuk (lásd a szénacsinálás folyamatát, dédnagyapám, nagyapám biztos képen verne, de legalább kiröhögne, ha látná), a hétköznapi életünk is gyakran csak kirakat a közösségi oldalakon. Apropó, közösségi oldalak! Minap egy rokonom ünnepelte volna szülinapját, de sajnos immár több mint egy éve elhunyt. Ennek ellenére a Facebook lakói köszöntötték születésnapja alkalmából. Én is azt mondom, Isten éltesse a túloldalon is! De a hasonló köszöntések előtt tényleg jó lenne egy kicsit figyelni, hiszen még azok is köszöntötték, akik viszonylag közel laktak hozzá és részt vettek a temetésén. Szóval nem lehet kifogás, hogy nem tudtak a haláláról, és nem feltétlenül „ezek a mai fiatalok” követnek el ilyen apró butaságokat. Idősebbjeink közül is a porta rendezgetése helyett egyre többen lógnak a virtuális pletykapadon, és a jó példával valahol hátul kullognak. Gyakran ledöbbenek azon is, hogy mekkora problémák vannak egy-egy szöveg értelmezésével is, sokaknak nem megy, de a félinfókból egész cifra szóbeszédek indulnak el. Sőt világmegváltó elméletek születnek. Értünk a hazai, a magyarországi és a világpolitikához, tudjuk kezelni a pénzügyi válságot, a járványt, értünk a közigazgatáshoz és mindenhez is. Mindeközben továbbra sem tudunk tabuk nélkül beszélni, megomlanak családjaink, sérüléseinket tudatmódosító szerekkel kezeljük, amit egyszer megmondunk, az úgy is marad, itt csak a szeretlek szóra gondolok, de az ígéretre egyre kevésbé érvényes. Egyik nagy mesterem gyakran mondogatta, így nézünk ki mi szépecskén! A gyökeres változást, változtatást ne cifrázzuk!

Bíró István

: an accessible web community