A csapongó nyári fantázia veszélyei

Nyár van. Mire tudatosul az ember fiában ez az egyszerű tény, addigra a java már le is járt. Ha pedig ennyire későn ocsúdunk, már csak abban reménykedhetünk, hogy szeptemberben is jó sokáig eltart a szabadságolások évszaka.
A kánikula, a szélsőséges hőség természetesen nem hiányzik senkinek, de mégiscsak most van annyira meleg, hogy még Csíkszeredában is nyitott ablakkal lehet aludni. No meg amint említettem, a nyár a szabadságolások időszaka. Ami meglehetősen nagy stresszel jár, hiszen valamennyi cégnél a pihenőszabadságukat töltő kollégák helyett is a maradó munkatársak dolgoznak. Ebből a szempontból ez az időszak csak annak jó, aki éppen szabadságon van. Mert aki dolgozik, az a nyárból nem kap semmit. Hacsak egy-egy hétvégi fesztiválon nem járja meg magát. De sovány vigasz, ha a nyár egy szombat délutánra esik, amelyre vasárnap reggel már nem biztos, hogy feltétlenül emlékszik az ember.
Így fordulhat elő, hogy gürcölés közben mindenki átkozza az időszakot, de közben belül már tervezi a nyaralását. Ismerőseit se látja meg a nyílt utcán, mert az jár a fejében, hogy a szállást már lefoglalta a haveroknak, már csak az utazást kell valahogy megszerveznie. Közben természetesen lelki szemei előtt megjelennek az édes semmittevés, a felhőtlen gondtalanság sörhabos pillanatai. Gondolatai egzisztenciális sorskérdésektől mentes evilági mennyországban kalandoznak, ahol nem kell döntést hozni, nincs számla, nincs agresszív, félművelt, de legalább újgazdag és műveletlenségével egyenes arányosan önérzetes ügyfél. Erről jut eszembe: hogy hívják a festészethez nem értő, beképzelt holland műgyűjtőt? Van Gőg! Visszatérve az előbbi gondolatmenethez: bizony gyakran megesik, hogy elkalandozunk, amikor közeleg az áhított szabadság órája. Ezek talán a legnehezebben elviselhető percei a nyárnak. Tudjuk már, hogy egyszer csak, hamarosan jó lesz nekünk, de közben szenvedünk attól, hogy még nem jó. Ilyenkor könnyen irritálttá, sértődékennyé válunk látszólag minden ok nélkül. Nem ritkán teljesen abszurd képzettársítások jutnak eszünkbe. Nem árt, ha észnél vagyunk ilyenkor, különben olyasmit találunk mondani szeretve tisztelt felebarátainknak, amit esetleg később megbánunk. Mint például egy ismerősöm, aki sorban állás közben így fakadt ki: Istók tegye magáévá az összes kisnyugdíjast!

Kiss Előd-Gergely

: an accessible web community