Hirdetés

Kurjatkó-Radi Panka: csodabogarak vagyunk

Kurjatkó-Radi Panka képzőművészeti tanulmányai révén az erdélyi divatipar majdnem minden alkotórészét ismeri. Vállalkozóként, illetve kommunikációs szakemberként tudja, milyen ruhadarabokat érdemes választani a praktikusságért, és miként nevelhető tudatosságra a mai vásárló. A székelyudvarhelyi fiatalt többek között a Blaze Design Store történetéről, valamint saját gardróbjáról kérdeztük.

Miklós Dalma
Becsült olvasási idő: 5 perc
Kurjatkó-Radi Panka: csodabogarak vagyunk
Fotó: Kurjatkó-Radi Panka archívimából

– Mikor született meg egy saját dizájnbolt ötlete?

– 2020-ban, a koronavírus idején. Az első Blaze üzlet Marosvásárhelyen, a második Kolozsváron nyitotta meg kapuit. Családi vállalkozásként indult, főként a párom, Kurjatkó Tamás és nővére, Puja Orsolya voltak azok, akik formába öntötték a kitalált koncepciót. Egy olyan vállalkozást szerettünk volna létrehozni, amelyre jelenleg kevés példa van Romániában. A célok között szerepelt, hogy megélhetést teremtsünk az erdélyi divattervezők, alkotók szakmájában. Gyermekkorom óta a divat jelent számomra mindent. Erdélyiként nem egyszerű betörni a divat amúgy is telített piacára, viszont egy jó adag kitartással a kezemben úgy látom, hogy nem is lehetetlen.

– Milyen koncepcióra épül a vállalkozásotok?

– Az az irány, amit a vállalkozásunk által képviselünk, az egyediségre törekszik. A nyugati mintát követő bolt még nagyon friss koncepciónak számít a környékünkön, mondhatni, csodabogarak vagyunk a kezdeményezéssel. Nem bánom, mert abban rejlik a vállalkozásunk különlegessége, hogy a divat értékeire helyezzük a hangsúlyt. Támogatom az erdélyi kézműveseket, divattervezőket, hirdetem a környezetbarát vásárlást, illetve hűen képviselem a slow fashion márkákat. Ruhavásárlásnál a kevesebb több, és ezt tartom szem előtt, amikor slow fashion termékeket helyezek el az üzlet polcain. Ezek a termékek újrahasznosított anyagokból készülnek, hazai tervezők és termékek támogatásával. A fast fashion termékeket mellőzöm, hisz ezeket legtöbb esetben Kínában gyártják, hatalmas mennyiségben. Hiányzik az a plusz, amit egy alkotó szenvedélyes munkája tesz hozzá a ruha értékéhez.

Kurjatkó-Radi Panka archívimából

– Fiatal vállalkozóként mi a legnagyobb kihívás?

– Mivel kevesen vagyunk az üzletet működtető csapatban, időnként egyszerre látom el a marketinges, a modell, a beszerző vagy épp a takarítónő feladatait. Újabban a közkapcsolatok és a kommunikáció szakterületén próbálgatom a szárnyaimat – fotózok, szövegeket írok, videókat gyártok, tervezőgrafikai munkát végzek. Főnöknek lenni, illetve annak megfelelően viselkedni abból a szempontból óriási kihívás, hogy a legtöbb esetben velem egykorú munkavállalókkal dolgozom együtt.

– Milyen kollekciók kerülhetnek a boltba? Milyen kritériumok vannak?

– Ruhakollekciókból jelenleg Beango, Kuo, Corimai, Venczel Kati fehérneműk, Mun és Delikates esőkabátok vannak készleten. Ezenkívül számos olyan hazai dizájner terméke megtalálható nálunk, aki stílusos és trendi kiegészítőket készít. Kézzel készített, vegán bőrápolási termékek, dekorációk, kerámiavirágok, gyertyák, képeslapok is kaphatók. Előnyben részesítem azokat az alkotókat, akik művészeti egyetemet végeztek, és a termelés, alkotás az elsődleges jövedelmi forrásuk. Leginkább a termék minősége, kivitelezése, egyedisége számít, és az, hogy el tudjuk képzelni az üzletünk polcainkon. Jelen pillanatban a legextravagánsabb darabok a Beango márkától vannak. Ezeket a darabokat egy erdélyi származású alkotó készíti, aki Budapesten él.

– Mennyire követed az erdélyi divatipar aktuális trendjeit? 

– Elég jól átlátom már, hogy milyen anyagok, színek, formák, stílusok mennek jobban. Az erdélyi nők szeretik az egyedi tervezésű mintákat, melyek vidámságot és kreativitást sugallnak. A roll-top hátizsák, az övtáska, a mutatós fülbevaló szintén menő. Emellett az olyan tartósabb anyagokra van kereslet, mint például a bőr, az ezüst és a vízhatlan anyagok. 

– Mennyire rajongsz a formabontó vagy a kísérletező divatért?

– Tetszik, ha valami nem mindennapi. Csodálom azokat az embereket, akik merészen felvállalják az ízlésüket, habár az én öltözködésemre kevésbé jellemző a formabontás vagy az extrém kísérletezés. Különleges alapdarabokat építek be a ruhatáramba – élénk magenta színű viharkabátot, fehér krokodilbőr hatású táskát, neonzöld nadrágot. Fontos, hogy ezeket viselve tompítom az összhatást, s úgy tálalom az öltözködésemet, hogy ne tűnjön túl soknak. 

Kurjatkó-Radi Panka archívimából

– Hogy tudod másoknak is átadni a divattal kapcsolatos tudatosságot?
 
– Évtizedekkel ezelőtt nem volt trendi a ruhaneműk halmozása. Jó lenne arra törekedni, hogy visszatérjünk ehhez a régi, természetközeli gondolkodásmódhoz. Figyelek arra, hogy időtálló, a stílusomhoz illő, tartós anyagból készült ruhákat vásároljak. Sok elképzelés ismert azzal kapcsolatban, hogy mit szabad, és mit nem, de sokkal kevesebb megoldás érkezik a problémára. Hogy honnan vásárolunk, az csak a probléma másodlagos forrása, lényegesebb az, hogy mit és mennyit vásárolunk. Akit érdekel a tudatosság, a hazai tervezők által készített darabokat illeszti be a gardróbjába. Persze sokan azért nem költenek a hazai dizájnermárkákra, mert többe kerülnek, mint a fast fashion boltokban kapható darabok. De gondoljunk csak bele: az olcsó termékért borzasztó körülmények között, nagyon kevés pénzért dolgoztatják az alkalmazottakat. Én büszke vagyok a ruhatáramra, mert örömmel hordom a drágább, de egyedi, erdélyi alkotók által készített termékeket. Nem csak az erdélyi gazdaságot támogatom, de a helyi művészeket is, akik nélkül, valljuk be, kicsit sivárabb lenne az életünk. Nagyon szeretném azt mondani, hogy kizárólag erdélyi tervezők ruháit hordom, de sajnos még nekem is van ahová fejlődnöm. Én is járok turkálóba, és ritkán, de előfordul, hogy fast fashion darabokat viszek haza. Fizetés előtt azonban alaposan átgondolom, hogy hordani fogom, vagy csak pillanatnyilag tetszett meg az adott ruhadarab. 

– Szerinted hogyan kezdhető el ez a fajta tudatosság?

– Mindenkinek csak ajánlani tudom egy kapszulagardrób kialakítását. Hatására úgy vásárolunk majd, hogy tudatosan figyelünk a már meglévő ruháinkra, és igyekszünk azokat szín és stílus szerint megfeleltetni egymásnak. Ha nagyjából klasszikus és elegáns ruháink vannak, a színpaletta pedig neutrális, akkor okafogyottá válik megvásárolni egy pink kabátot. Akkor sem érdemes, ha épp az a divat, mert nem illik bele a kapszulagardróbba, és valószínűleg sosem fogjuk viselni.

– Mi vár még rád ebben az évben?  

– Tervben van az üzleti weboldal elindítása. Már egy ideje dolgozunk rajta, reményeink szerint még ebben az évben el fog startolni. Ráadásul szeretném továbbfejleszteni magam a kommunikáció és a marketing területén. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!