– Mertél volna nagyobb tételben arra fogadni, hogy a magyar férfi válogatott kijut az olimpiára?

– Nem szoktam fogadni, de nyilván mindenki minden tőle telhetőt megtett azért, hogy ott lehessünk Párizsban, úgyhogy nagyon reméltem, elérjük a kitűzött célt. Úgy gondolom, leginkább az volt nehéz, hogy kivívjuk az olimpiai selejtező tornán való indulás jogát, a sportdiplomácia terén pedig az, hogy hazai környezetben, Tatabányán játszhassuk a mérkőzéseket. Mint utólag bebizonyosodott, ez nagyban meghatározta a kijutás kérdését, hiszen a portugálok elleni sorsdöntő találkozón az utolsó negyedórában hátrányból felállva fordítottunk. A közönség és mi is extázisban voltunk, a szurkolók fergeteges buzdításának is köszönhető, hogy erőn felül teljesítve kijutottunk az olimpiára.

– Húsz év után először fordul elő, hogy mind a férfi, mind pedig a magyar női kézilabda-válogatott jelen lehet a nyári játékokon.

– Nagyon szurkoltunk a lányoknak, és végtelenül örülünk, hogy ők is ott lesznek az olimpián. Ez óriási dolog a magyar kézilabdázás számára, de bízunk abban, hogy nemcsak megjelenünk Párizsban, hanem valami maradandót is alkotunk. Reméljük, hogy jó eredményekkel örvendeztetjük meg szurkolóinkat, akik közül valószínűleg nagyon sokan a helyszínen is biztatnak majd bennünket.

– Mindenki „túlélte” a felkészülést?

– Hú, hát az tényleg kőkemény volt, főleg az első két hét. Végül is azért kondiztunk, szaladtunk rengeteget, és volt sok-sok taktikai edzésünk, hogy tétmeccseken learassuk a munkánk gyümölcsét. Mondjuk, megszoktuk már, hogy összeszorított foggal végigcsináljuk a felkészülés fizikai részét, s tudjuk, hogy utána már csak könnyebb lesz, jönnek a finomhangolások, a felkészülési mérkőzések.

– Igen magas hőfokúra, parázsra sikerült a szlovénok elleni utolsó hazai felkészülési mérkőzés, de lehet abból a győzelemből messzemenő következtetéseket levonni?

– Feszültség mindig, minden sportágban van, még felkészülési mérkőzéseken is, s néha előfordul, hogy paprikásabbá válik a hangulat a pályán, mint amennyire egy barátságos meccstől elvárható – ezért volt némi lökdösődés is a szlovénokkal. A győzelem mindenesetre igen jót tett az önbizalmunknak, arról nem is beszélve, hogy ezeken a találkozókon lehet élesben is megmutatni az edzéseken begyakorolt figurákat, taktikai elemeket.

– Milyen területen kell javulnia a válogatottnak? Mi az, ami jól működik, mi az, ami kevésbé?

– A páros kapcsolatokban mindig lehet előbbre lépni, mind védekezésben, mind pedig támadásban. Még van néhány edzésünk, ezeken még lehet csiszolni a játékunkon, aztán jöhet az Egyiptom elleni nyitómérkőzés.

– Apropó, Egyiptom: szerinted is meghatározhatja a válogatott további szereplését az a találkozó?

– Mindenképpen. Jómagam is azt mondom, sorsdöntő lehet az afrikaiak elleni összecsapás, hiszen ahhoz, hogy továbbjussunk a csoportból, két együttest meg kell előzni. A legkézenfekvőbbnek Egyiptom és Argentína tűnik, de csak papíron, egyik találkozó sem lesz sétagalopp, a dánok, norvégok vagy a házigazda franciák elleni összecsapásról ne is beszéljünk. Egyiptom ellen óriási csatára számítok, nagyon acélos csapatról van szó, amelyik a legutóbbi olimpián negyedik, a világbajnokságon pedig hetedik helyen zárt. Ráadásul hatalmas taktikai csata is várható a két spanyol edző között: Egyiptom szövetségi kapitánya, a Pick Szeged korábbi trénere, Juan Carlos Pastor nagyon jól ismer bennünket, magyar kézilabdázókat.

– Argentína legyőzése szinte kötelező, viszont a bivalyerős dán, norvég, francia trióból el lehet kapni valamelyiket?

– A mai kézilabdában egy világversenyen szinte már nincs is papírforma, bárki legyőzhet bárkit, bármelyik meccsen megtörténhet bármi, szóval nem lehet előre borítékolni egyetlen meccs végkimenetelét sem. Az olimpián lesznek olyan találkozók, amelyek reggel kilenckor kezdődnek, na, ezeken aztán végképp bármi előfordulhat. Egyetértek Chema Rodriguez szövetségi kapitányunkkal: minden idők legerősebb férfi kézilabdatornája várható az idei olimpián, hiszen tizenkét, közel azonos képességű csapat veszi fel a versenyt egymással. Sok múlik majd viszont a napi formán is, de ha a végső győztesre kellene tippelnem, akkor azt mondanám, az amúgy is pokolian erős francia válogatott mellett a hazai pálya és közönség is szól.

– Gondolom, az olimpia közeledtével egyre nő a drukk bennetek. Hogyan tudjátok ezt kezelni? Hát a fiatalabbak?

– Nyilván máris van egy egészséges drukk bennünk, hiszen a legtöbbünknek ez élete első olimpiája, nem beszélve arról, hogy egy olyan esemény részesei lehetünk, ahová már önmagában a kijutás is fegyvertény. Ami a fiatalokat illeti, jól beilleszkedtek a csapatba, s láthattuk korábban is, hogy remekül kiegészítik egymást az idősebbekkel, és ez oda-vissza működik. Persze, ők is izgulnak, mindenki izgul. A szövetségi kapitányunk viszont nagyon pozitív, remek a kapcsolatunk vele, ez is meghatározó tényező lehet Párizsban.

– A határokon túli magyarok, így a székelyföldiek is szurkolnak majd a párizsi sikereitekért. Mit üzensz nekik?

– Tudjuk, hogy a határon túl élő magyarok is szorítanak nekünk, mérkőzéseinken gyakran látunk Felvidék feliratú és székely zászlókat is, ez nagy erőt ad nekünk. Azt üzenem a székelyföldieknek: ti is hozzánk tartoztok, szurkoljatok továbbra is nekünk, mi pedig mindent megteszünk Párizsban is azért, hogy büszkék legyetek ránk. Hajrá, magyarok!