Korunk képe, azaz a ma hangulata, szemlélete, divatja, alapvető szellemi irányultsága, értékei, elvárásai és nem utolsósorban világképe a felnőtt lakosság elképzelései alapján áll össze. Ezért ragadtam le a felnőtt korú embernél és kezdtem el részletesen foglalkozni a személyiségével, ez lévén az a nyersanyag, amelyből a társadalom összeáll, illetve ezt alakítja minden kor társadalma a maga képére. A mában sokaknak nyilvánvaló, hogy valami nem stimmel, csak azt nem tudják pontosan meghatározni, mi is az. Illetve mindenki mondja a magáét. Sokan felróják, hogy a többiek nem úgy viselkednek, ahogyan kellene, miközben gyakran nem is igazán tudják, hogyan kellene azoknak viselkedniük. Mások a depressziót hangsúlyozzák mint társadalmunk jellemzőjét, miután volt már elidegenedett és skizofrén is. Jómagam hajlamos vagyok – ha már az általánosításoknál tartunk, annak minden veszélyével együtt –, hogy napjainkat a mindentudók és a bizalmatlanok korának tartsam. Mert ma mindenki mindenhez ért, azaz osztja az észt az élet dolgaiban. Mindent kommentál, mindenhez hozzászól, mint az igazság egyetlen birtokosa. Azt már régóta tudjuk, hogy a szomszédasszony tanácsai a legjobbak, az utcasarkon a nyugdíjasok megmondják politikából a tuttit, és akkor még nem is említettem az internet végtelen lehetőségét, ahol minden kérdésre többféle és ellentmondó választ kap a kereső. Sokan különösen a betegségek „felismeréséhez” és gyógyításához értenek. Már szinte megszoktam – ha nem lenne megszokhatatlan! –, hogy miután megkérdezik, mit szólok ehhez vagy ahhoz, a kérdező lélegzetvétel nélkül rám zúdítja saját okoskodását lélekről és betegségről, EQ-ről és IQ-ról, rendszeresen kioktatnak ezoterikus fogalmakból, megmondják, hogyan kell látni a dolgokat egy pszichológusnak, milyennek kell annak lennie, dobálóznak lélektani, elmekórtani fogalmakkal. Boldog-boldogtalan lélektani témákról beszél, ír, regél, mert az a menő. Természetesen a politika és az egészséges étkezés, meg a korszerű gyermeknevelés mellett. A mindentudót nem zavarja az információk ellentmondásossága, mert észre sem veszi őket. Látszólag a saját véleménye a szent, bár igazából nehéz eldönteni, mi is a véleménye. Mert a mindentudó bizonytalan, hisz azon a meggyőződésen kívül, hogy ő tudja, és kész válaszai vannak a világ dolgairól, fejében lényegében hatalmas káoszban fortyog a megemésztetlen gondolat. A mindentudóban a legveszélyesebb az: még elképzelni sem tudja, hogy létezik tudás az övén kívül. Albert Ildikó