Hirdetés

Kevés esélye maradt a Tomac-kabinetnek

Csak matematikai esély maradt arra, hogy a parlament megszavazza a Tomac-kormányt: sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL), sem az AUR nem támogatja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig feltételekhez köti támogatását.

HN-információ
Kevés esélye maradt a Tomac-kabinetnek
Eugen Tomac. Kisebb csoda kell a megválasztásához Fotó: Eugen Tomac/Fb

Kevés esély maradt arra, hogy a parlament megszavazza a Tomac-kormányt, miután a PNL tegnap bejelentette, hogy nem támogatja az új kabinetet. A HotNews beszámolója szerint Ilie Bo­lojan Tomac jelölését politikai fedősztorinak nevezte, amelynek célja, hogy a PSD elkerülje a felelősségvállalást az ország jelenlegi helyzetéért. A PSD cserében azzal vádolja Bolojant, hogy személyes ambíciói miatt akadályozza a kormányalakítást, és azt állítja, hogy az országnak sürgősen működő kormányra van szüksége. A szociáldemokraták ugyanakkor egyelőre nem kötelezték el magukat Tomac mellett. A párt a végleges miniszterlistára és a kormányprogramra vár, támogatását pedig több feltételhez köti, köztük ahhoz, hogy ne vezessenek be új adókat, csökkentsék az áfát az élelmiszerek és a gyógyszerek esetében, indexálják a nyugdíjakat, emeljék a minimálbért, valamint hajtsanak végre „valódi” közigazgatási reformot. A PSD emellett nem szeretne egyedüli nagy pártként Tomac mögé állni.

A HotNews számításai szerint a kormány beiktatásához szükséges 233 szavazat csak akkor jöhetne össze, ha a PSD teljes egészében támogatná Tomacot, és mellé állna az RMDSZ, a nemzeti kisebbségek frakciója, valamint több kisebb parlamenti csoport és a függetlenek is. Mivel sem a PNL, sem az AUR, sem az USR nem támogatja a kabinetet, a kijelölt miniszterelnök mozgástere rendkívül szűk, ennek ellenére a kormányalakításra felkért miniszterelnök-jelölt úgy nyilatkozott: nem adja vissza megbízatását.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!