Több mint hárommilliárd lejt követel a Pfizer
Összesen 3,4 milliárd lejt követel Romániától a Pfizer gyógyszergyártó cég azt követően, hogy pert nyert egy belga bíróságon – erről az Egészségügyi Minisztérium csütörtökön hivatalos értesítést kapott.
Románia hivatalos értesítést kapott arról, hogy több mint 3,4 milliárd lejt kell kifizetnie a Pfizer gyógyszergyárnak, miután első fokon elveszítette a Covid–19 elleni vakcinák beszerzésével kapcsolatos pert – jelentette be csütörtökön bukaresti sajtótájékoztatóján Cseke Attila ideiglenes egészségügyi miniszter.
Az Evenimentul Zilei online kiadásának beszámolója szerint a tárcavezető közölte: az összeg kifizetésére az értesítés kézhezvételétől számítva két hónap áll Románia rendelkezésére. A miniszter kifejtette: a gyógyszergyár által követelt összeg megközelítőleg 3,4 milliárd lej. Ebből mintegy 3 milliárd lej a vakcinák ellenértéke, a fennmaradó rész pedig az eddig felhalmozott kamatok és perköltségek összege. Az ideiglenes egészségügyi miniszter szerint a kormány több lehetőséget is vizsgál annak érdekében, hogy mérsékelje e kötelezettség pénzügyi hatását. Elmondása szerint az összeget nem irányozták elő az állami költségvetésben, ezért jelentős nehézségeket okoz a közpénzügyek számára.
A GDP 0,2 százalékát kéri a Pfizer
A hivatalos értesítés megerősítése előtt egy nappal Alexandru Nazare pénzügyminiszter a Digi24-nek adott tévéinterjúban már jelezte, hogy az állam olyan megoldást próbál találni, amely lehetővé teszi, hogy az összeget ne egyetlen részletben kelljen kifizetni. A miniszter szerint a 3,4 milliárd lej Románia bruttó hazai termékének (GDP) körülbelül 0,2 százalékát jelenti, ezért jelentős terhet ró a költségvetésre.
– Nyilvánvalóan sokkal kedvezőbb lenne, ha nem kellene egyszerre kifizetnünk a teljes összeget. Egy ekkora összeg idei kifizetése rendkívül nagy teher; a GDP 0,2 százalékának megfelelő összeget előteremteni ebben az évben jelentős kihívás
– mondta Alexandru Nazare.
A tárcavezető szerint ez „a legnagyobb kártérítés, amelyet eddig peres ügy nyomán az állami költségvetésnek kellett megfizetnie”. Bár az ügy első fokon lezárult, és fellebbezés következik, Alexandru Nazare azt is elmondta, hogy Romániának a 3,4 milliárd lejt egy elkülönített számlára kell helyeznie. A miniszter abban reménykedett, hogy a hivatalos értesítés később érkezik meg, lehetőleg minél közelebb a PNRR-ben megszabott augusztus végi határidőhöz és a nyár végi költségvetés-kiigazításhoz.
Próbálnak alkudozni
Eközben a román kormány tárgyalásokat folytat a Pfizerrel annak érdekében, hogy a követelt összeg fejében gyógyszereket kapjon. Nazare a Digi24-nek nyilatkozva azt mondta, egyelőre nem tudja megítélni, mekkora esélye van annak, hogy a Pfizer elfogadja Románia kérését, mivel csak azt követően kezdtek el erről tárgyalni, hogy az ország első fokon elveszítette a pert.


