Hirdetés

Két óra egy másik világban

Fórika Dóra
Becsült olvasási idő: 3 perc
Két óra egy másik világban
Fotó: Fórika Dóra

Megfordultam már több múzeumban és kiállításon, de egyik sem ragadott meg annyira, mint a kolozsvári Steampunk Transylvania Múzeum. Ahogy beléptem az ajtón, elveszítettem az időérzékem, egy teljesen másik világba csöppentem, és észre sem vettem, hogy eltelt két óra, míg a kiállított tárgyakat szemrevételeztem és kipróbáltam – igen, ebben a múzeumban ezt is lehet. De ne szaladjunk előre, kezdjük az elején!
Valamikor év elején olvastam egy újságcikket a tavaly nyílt kolozsvári steampunkmúzeumról. Kedvelem a régi, 19. századi gépeket és a steampunk művészeti stílust, így nem volt kérdés, hogy meglátogassam-e. Mivel úgy gondoltam, ezt az élményt mással is meg kell osztanom, egy kolozsvári cimborámmal egy szabad hétvégémen neki is indultunk a város főterének. A Google-kereső ki is dobta a pontos címet, és a reggeli kávénk után délre már a szűk utcában voltunk, a múzeum bejáratánál. Az üvegablakos épület kitűnt a többi közül, izgatottan nyomtam le a kilincsét, mert már akkor tudtam: ez bizony jó lesz!

Fórika Dóra
Kedvesen fogadtak a recepciónál, a jegyváltás után pedig egy fekete függönyt húztak el előttünk. Az idegenvezető lány rögtön előttünk termett, üdvözölt, elmondta a lényeges szabályokat, majd hagyta, hogy felfedezzük a kétszintes épületet. Az alsó szint gépekkel volt tele, olyanokkal, amikről első ránézésre gyakran nem is tudtam meghatározni, hogy mi az, így végig az a kíváncsiság hajtott, hogy megtudjam, mi micsoda. Nyilván a feliratok is segítettek ebben, de leginkább első ránézésre próbáltam megállapítani. Aztán ott volt az az érdekesség is, amitől nekem maradandó élményt okozott ez a látogatás: a legtöbb tárgyat megfoghattuk, és a legtöbb gépet ki is próbálhattuk. Ilyenek voltak a fegyverek – nem lőttünk vele, de kézbe vettük –, a filmvetítő, amit saját kézzel kellett tekerni, hogy láthassuk a mozgó képkockákat, egy régi telefon, amin felhívhattuk a recepciót, vagy az egyik személyes kedvencem, egy régi videójáték, amin Marióval játszhattunk.
Körbejárva az alsó szintet, elindultunk a lépcsőn, viszont az idegenvezető figyelmeztetett, hogy egy fekete függöny mögött van még további látnivaló. Itt berendezett, hangulatos termekbe léptünk, további gépeket felfedezve. Az egyik szoba fehér falára ott hagytuk filccel írt kis üzenetünket is, a korábbi látogatókhoz hasonlóan – bár a „fehér” fal jelző kicsit helytelen, ugyanis a 165 centiméteres magasságommal már nem igazán értem el szabad felületet.

Fórika Dóra
A múzeum emeletén egy varázslatos világ várt. Az elvarázsolt erdő-tematikájú részleg egy fantasy-, sci-fi-regénybe is beleillett volna. Itt már teljesen elvesztem az apró részletekben, minden kis tárgy, díszlet gyönyörűen megalkotott csoda volt. Az emeleten a legizgalmasabb mégis a titkos szoba, amit a látogatóknak kell megkeresni, valamint az ebben a szobában található időgép. Igen, ezt is kipróbáltam.
Két órát töltöttünk bent, igyekeztünk minden kiállított tárgyat megnézni, de biztosan kihagytunk pár részletet. Mint távozásomkor megtudtam, a múzeumban kiállított tárgyakat időközönként cserélik, szóval még biztosan vissza fogok menni. Ajánlom mindenkinek, aki Kolozsvárra utazik, és szereti ezt a stílust, de annak is, aki nem vagy esetleg még nem ismeri. Biztosan talál magának olyat, ami megragadja.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!