Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Atyádat és anyádat tiszteld! Ne ölj! Ne paráználkodj! Felebarátod házastársát ne kívánd! – csak néhány intelem a tízparancsolatból. Különös világot élünk. Vannak, akik igyekeznek betartani mind a tízet, de a kereszténységükkel (sokszor) büszkélkedő közösségünkből is többen legyintenek rájuk, ósdinak tartják. Mindennek ellenére vannak, akik lenézik, kibeszélik a prostituáltakat, az alkoholistákat, a szenvedélybetegeket, gyermekeiktől mégis elvárják az ellenkezőjét.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Tíz című előadása a fentiekben vázolt kettősséget tárja a néző elé. Hétköznapi emberek történetei elevenednek meg, akik – hozzánk hasonlóan – esendők, gyarlók, miközben maguk is ítélkeznek mások felett. A háromórás, humorral és rendkívül érdekes fordulatokkal színre vitt darab arra is rávilágít, hogy az erkölcsi szabályok nem csupán egy letűnt kor lenyomatai, hanem ma is aktuális kérdéseket vetnek fel. Vajon tényleg elavult az „Uradat, Istenedet imádd!” parancsolat, miközben a verejtékes munkával szerzett pénzt a szenvedélyeinkre költjük? Persze ahogy a mondás tartja: a pokol felé vezető út is jó szándékkal van kikövezve; csak annyi pénzt kell nyerni, ami a drága műtétre, a szükséges lakásfelújításra, az új autóra elegendő… Mennyire idejétmúlt a „Ne lopj!” parancsolat, miközben szinte folyamatos az adócsalás, fölösleges dolgokkal raboljuk más idejét, vagy más érdemeit sajátunkként tüntetjük fel? Meddig mutogatunk másokra, miközben saját hibáinkat elnézzük? Vajon elítélhető-e az a prostituált, akit egész fiatal korában apja, nevelőapja megrontott, majd otthonról elmenekülve keresi a boldogságot úgy, hogy hamar odalesz a szerelmi mámor, és a szíve választottja lesz a futtató? A Tíz című előadás arra ösztönöz, hogy a parancsolatokra ne csupán törvényként, hanem tükörként tekintsünk – és szembenézzünk azzal, amit mutatnak. Meglátásom szerint az erkölcsi normák nem avulnak el, csak az értelmezésük változik. És talán épp ebben rejlik a valódi kérdés: mihez kezdünk velük a saját életünkben? 
A 16 éven aluliaknak nem ajánlott előadás talán abból a szempontból is hasznos, hogy általa a szülő elkezdjen beszélni (ha eddig nem tette) a felnőttkor kapujában toporgó gyermekével a szexualitásról, de akár a pontosságról is, ugyanis csíkiként immár megszokhattuk, hogy a színházban az előadások pontosan kezdődnek. Udvarhelyen ez nem így volt, félórás várakozás után kapcsolták le a fényeket a nézőtéren, két középiskolai osztályra kellett várni. Amikor a színpadon egyre inkább kezdett kibontakozni a történet, akkor a diákok kuncogtak, összesúgtak és egymást kérdezgették bizonyos jelenetek láttán. Sokatmondó volt.
A Tíz nemcsak szórakoztat, hanem egyben arra is figyelmeztet, hogy bár a színház világában az előadások a legtöbb helyen időben kezdődnek, az életben az igazi fordulatok váratlanul jönnek. Ugyan a diákok egy része a színpadi jelenetekben a szexuális felvilágosítást kereste, de talán ideje lenne megjegyezni, hogy mindez inkább a szülők dolga lenne. Az előadás viszont jó alkalom volt arra, hogy újra reflektáljunk: az élet nem vár meg minket, a parancsolatok örök érvényűek, és bármennyire is próbáljuk időnként elbagatellizálni, valahol mindig ránk köszönnek. Talán épp a várakozás tanít minket türelemre – még akkor is, ha az előadás kezdése nem pontos…