Tavasz van. Egyre inkább hívogatnak az erdők és a domboldalak, viszont a medvék is aktívabbak, és közeledik Szent György napja is, amikor a juhokat kihajtják a legelőkre, így a juhászkutyák is lesben állnak. De a fenti két veszélyforrás csak a paramamiknak számít, meggyőződésem, hogy a többség a jó társaságért, a gyermeklábakhoz mért távokért, a változatos helyszínekért és a köz­érthető tájékoztatásért választja a Csíkszéki Kárpát-Egyesület Kisbarangolók csoportjának túráit.

Mi legalábbis ezt tapasztaltuk a legutóbbi néhány túrán, amelyen részt vettünk. Sőt ennél is többet, ugyanis az időjárás eddig jóformán egyszer sem kedvezett a túrázásnak – a Szent Anna-tóhoz és a Mohos-tőzegláphoz szervezett túra idején jóformán végig esett az eső, a Kossuth-sziklához szervezett téli túrán alig volt hó Hargitafürdőn. A résztvevők mégis mindig nagy számban jelen voltak, és ki is tartottak. A szemerkélő esőben még kötélhúzáshoz is volt kedv, az árnyékosabb részeken megfagyott havon pedig kitűnően csúszott a popsitepsi. 

Csak a vizimajmokat nem tudtuk megtekinteni Székelyvarságon. A tavaly, a madarak és fák világnapja alkalmából szervezett túra elején ugyanis ismertették a programot: előbb megnézzük a víz­esést, majd kisétálunk a kilátóhoz, végül elmegyünk egy kétszáz éves vízimalomhoz, amelyet a tiszteletünkre be is indítanak. Így is történt: a vízesésnél szerre minden család elkészíthette a fotóját, majd következett a séta a kilátóhoz. Ilyenkor rendszerint a gyerekek már csapatokba verődnek, így a szülőknek is van lehetőségük beszélgetni. Kiérve jöhetett a jól megérdemelt tízórai, egy kis foci, a kilátó birtokbavétele, csoportkép, és már indulhattunk is a vízimalomhoz, amelyet rövid ismertető után valóban beindítottak. Forgott a mohás kerék, zubogott a kis patak, amikor gyermekeim türelmetlenül húzni kezdtek, hogy induljunk már. Kérdeztem: „Hová?” „Hát a vizimajomhoz…”