Mindenekelőtt kijelentem, hogy én a magyar filmek rajongója vagyok. Tudom-tudom, sokan bírálják a magyar filmgyártást, főként az utóbbi években lehetett nagyon sok kritikát olvasni-hallani a magyar mozgóképes alkotásokat illetően. Ennek ellenére én úgy vagyok vele, mint ahogy az az ikonikus, 1969-es A tanúban elhangzik a magyar narancsra vonatkozóan – ami voltaképpen egy citrom –, hogy „kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk”. Valahogy ezt érzem én is esetükben: lehet, hogy nem olyan jók, lehet, hogy nem kerek a történet, nem olyan kiválóak a színészi alakítások, lehet, hogy elcsépeltek a poénok, de magyar és a miénk. Képes voltam megnézni az összes olyan magyar alkotást is, amelyeket a leginkább lehúzott a szakma, amelyek a legkisebb értékeléseket kapták az erre vonatkozó weboldalakon. És mindegyikben – na jó, majdnem mindegyikben – találtam valami szerethetőt. Ám valóban, ha az utóbbi éveket nézzük, bár születtek nagyon jó alkotások is, legtöbbjüknél mégis elég mélyre kellett nyúlni, ha egy kis „szerethetőséget” akartunk találni bennük. 

Nemrég alkalmam akadt megnézni az előző év két legnézettebb magyar filmjét. Nézőszám szempontjából rekordokat döntögető filmekről van szó, ráadásul az egyik egy musical. Valljuk be, kevés magyar musical filmet láthattunk eddig, ezek közül is a legkiemelkedőbb a Mágnás Miska és a Csinibaba voltak, és a sikeresek közé sorolható még a 2009-es, Fenyő Miklós életéről szóló Made in Hungária. Aztán 2024 elhozta a magyar musical film felemelkedését az úgynevezett Demjén-filmmel, amely az énekes nagy sikerű dalának címét kapta: Hogyan tudnék élni nélküled? A szórakoztató, romantikus-zenés vígjáték a Balaton-parton játszódik a ’90-es években, egy határozott célokkal rendelkező, szigorú és felelősségteljes életmódot folytató fiatal lány a barátaival nyaralni megy a magyar tengerhez, ahol megismerkednek egy tinizenekar tagjaival. A főszereplő lány, megfeledkezve a szülői elvárásról és az otthon őt váró vőlegényéről, romantikus kapcsolatba bonyolódik a zenekar frontemberével, ugyanakkor a komfortzónájából is kilép azáltal, hogy színpadon énekel a zenekarral. A nyár és a vakáció azonban lejár, és folytatódik a megszokott, hétköznapi élet, a kérdés már csak az, hogy egy ilyen életre szóló kaland után tudja-e a lány ott folytatni az életét, ahol a nyaralás előtt abbahagyta. A kedves és könnyed történetet egy nem várt fordulattal is megspékelték az alkotók, így nem is volt annyira kiszámítható a sztori, mint amennyire elsőre gondolnánk. 
A történetvezetést természetesen uralják Demjén Ferenc Kossuth-díjas magyar énekes, dalszövegíró legismertebb és már-már ikonikusnak számító dalai, amelyek még közelebb hozzák a korszak hangulatát a nézőhöz. Bár helyenként kissé furcsának, életidegennek tűnnek a musical filmekre oly jellemző táncos betétek, számomra főként a vonatban táncolós jelenet volt eléggé megmagyarázhatatlan és mondhatni oda nem illő, de betudom ezt is a műfaj sajátosságának. Jó színészi alakítások, nyáridéző balatoni hangulatképek, szuper zenék és koherens történetvezetés jellemezte a filmet, így számomra rögtön érthetővé vált, miután megnéztem, hogy miért lett ez a 2024-es év egyik legsikeresebb magyar filmje.