borús égbolt
enyhe havazás
Jogos érzések
Amikor az ember lányának már végképp elege van a vastag ruhákból, a csizmákra, bakancsokra rá sem bír nézni, és közben ostorozza keményen magát, hogy a mai zivataros időkben hogy lehetnek ilyen profán gondolatai, akkor egy csillogó szemű negyedikes kishölgy az iskola folyosóján csak úgy lazán odaszól neki: Ágnes, nagyon jó az outfited! Ez történt velem a minap, tetszett neki, ahogyan kinéztem. Jólesett, és azonnal elszállt minden rossz érzés belőlem.
Mert élesen ráirányította a helyzet a fókuszt arra, hogy bármi is történik körülöttünk, közben mindegyikünk a maga életét éli, a saját hétköznapi feladataival, gondjaival, sikereivel, apró-cseprő bosszúságaival, vicces pillanataival. Az érzések pedig nem méricskélhetők. Amiért tőlünk nem messze halnak és szenvednek az emberek, Afrikában éheznek a gyermekek, attól még az én haragom, örömöm is valóságos, és akkor, amikor rám tör, az a legfontosabb számomra. Nem múlik el, kisebb sem lesz, ha arra gondolok, hogy más bánata, haragja, félelme mennyivel jogosabb az enyémnél, egyáltalán hogy jövök én ahhoz, hogy érezzek valamit. A bűntudat nem segít senkin, és sajnos a rémes dolgok sem illannak el, és nem lesz jobb a menekültnek, az éhezőnek sem, ha én elfojtom, elbagatellizálom a saját érzéseimet. Azt gondolom, ugyanez vonatkozik a pozitív érzelmekre is, az öröm, az elégedettség attól még jelen lehet az életünkben, hogy máshol mások bajban vannak. És nem zárja ki az együttérzést, segítőkészséget sem. Az sem segít a világon, ha másoknak (gyermekünknek, társunknak, kollégánknak stb.) beszólunk, hogy ne óbégass, ne problémázz, örülj, hogy nálunk nyugi van…
Rengeteget lehet tanulni a gyermekektől, ha engedjük őket szabadon megnyilvánulni, és elég nyitottak vagyunk hozzá. Többek között éppen a pillanatok teljes megélésének képességét, legyen az öröm vagy bánat, düh vagy fájdalom, a túlgondolásoktól, morális gátaktól mentes viszonyulást a dolgokhoz, az őszinte rácsodálkozást, a formaságoktól, áludvariasságtól mentes beszédet, amire – valljuk be – néha szükség lenne a mellébeszélés helyett. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kezdjünk ötéves módjára viselkedni, inkább azt, hogy szeressük és időnként hagyjuk érvényesülni a bennünk élő gyermeket. És örüljünk, ha okunk van rá.
Asztalos Ágnes
.jpg)