Elkezdték a küsmödi református templom felújítását

A tetőzet cseréjével elkezdődött a küsmödi re­for­mátus templom fel­újí­tása – a közösség nagy örömére. A kö­zépkori épület renová­lá­sának első etapját a volt magyar kormány tá­mo­gatásával, a Teleki László Alapítvány programjából finanszírozzák.

Simó Bernadette
Elkezdték a küsmödi református templom felújítását
Munkások tatarozzák a küsmödi református templomot. Tető alá hoznák a felújítást Fotó: Teleki László Alapítvány

Teljes körű felújítás előtt áll az Etéd községhez tartozó Küsmöd református temploma. Baciu Ma­rius-Alexandru helyi református lelkipásztor a Hargita Népének elmondta, az 1446-ban épült, 1747-ben fa harangtoronnyal kiegészült templom renoválásának első lépése Hargita Megye Tanácsának támogatása volt 2023-ban és 2024-ben. Ezt követően kereste meg a közösséget a Teleki László Alapítvány a Rómer Flóris program támogatásával.

Elkezdték a küsmödi református templom felújítását


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke lapunk megkeresésére elmondta, a Magyarország Kormánya által 2015 óta működtetett Rómer Flóris program célja az anyaország határain túli magyar vonatkozású épített örökség kutatása, dokumentálása és felújítása. A küsmödi református templom az eddigi felújítások hiányában hűen megőrizte középkori jellegét, így esetében nagy értéket és nagy kihívást látott az alapítvány, ezért is érezték fontosnak támogatni a megújulását.

Elkezdték a küsmödi református templom felújítását

A templom felújítását több etapra osztották, első körben a tető teljes cseréjére van szükség, ehhez már hozzáfogtak. Előtte régészeti feltárást, művészettörténeti kutatást, falkép- és kőfaragvány-kutatást végeztek, ezek mindegyikéről tanulmány is készült. A művészettörténeti feltárást a székelyföldi Fehér János művészettörténész végezte, a felújítás terveit Köllő Miklós vezető tervező készítette el. A kutatásokra és tanulmányokra, valamint a tetőcserére 82 millió forintot (kb. 1,2 millió lejt) biztosít a Teleki a lapítvány. Dr. Diószegi László közölte, a teljes körű felújítás többéves folyamat lesz, ha a forrásokat a tervek szerint tudják biztosítani, akkor is legalább három évet fog felölelni. Baciu Marius-Alexandru küsmödi református lelkész elmondta, öles lépés ez a mindössze pár száz fős közösségnek, a gyülekezet tagjai már nagyon várták a templom felújítását. Ki is veszik a részüket belőle, minden kisebb, a templom körüli munkálatot kalákában végeznek el, ugyanakkor, amióta elkezdődött a tetőzet cseréje, a családok szerre vendégelik meg meleg ebéddel a munkásokat. A lelkipásztor elmondta, a felújítás idején a helyi gyülekezeti teremben fogják tartani az istentiszteleteket, ami nem lesz szokatlan a közösségnek, hiszen eddig is minden télen itt szerveztek meg minden tevékenységet. 

– Az istentiszteleteket egyébként is pünkösdtől október végéig tartjuk csak a templomban, a téli időszakban a hideg miatt nem

– közölte. 

Elkezdték a küsmödi református templom felújítását





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!