Paradicsompalántát nevelek, igyekszem figyelni az öntözésére, gondosan elforgatom, amikor a nap felé igyekezve az egyik irányba indul, egy kis tápanyaggal is kiegészítem a földjét, hogy erősre, ellenállóvá nőjön. Az elmúlt években a veteményeskertben is igyekszem egyre otthonosabban mozogni, szerencsém van, mert még van, akiktől tanulni, akikkel együtt gondozni a kertet. Megnyugtat ez a tevékenység, a növények növekedését, fejlődését látva mindig arra a jóleső következtetésre jutok: a befektetett munkának, odafigyelésnek megvan az eredménye.

Különösen fontos gondolat ez számomra most, amikor egyre gyakrabban úgy tapasztalom, hogy azok az alapértékek, amelyek meghatározzák gondolkodásomat, például az, hogy a kitartó, szorgalmas, becsületes munka meghozza eredményét, illetve az önállóságot, pontosságot, egyenességet értékeli a környezet, nem feltétlenül érvényesülnek. Sokkal inkább azt látom, hogy az önérvényesítésnek, a helyezkedésnek és alkalmazkodásnak van eredménye. És ehhez igazodik a környezetünk is: szakmámnál maradva, a hangzatos címekre, szlogenekre rákattintanak, „tetszikelik” az emberek, miközben az alaposan körüljárt, tényalapú újságcikken átlapoznak, átgörgetnek. Az influenszerek diktálják a trendet és a tempót, állapítják meg valaminek az értékét, de életmódban, gyermeknevelésben, irodalomban, egyszóval bármiben szívesen tanácsot adnak, és tömegek követik őket. Hangos, magamutogató, mindenről véleményt formáló személyiségek befolyásolják a közvéleményt, miközben a szakemberek, a tudósok alig hallhatók az egyre nagyobb zűrzavarban, amit a közösségi média teremt.

Szóval mikor tehetem, kimegyek inkább a kertbe, és nem a közösségi médiát olvasom, gondozom a palántákat, gyomlálom a növényeket, ahelyett, hogy videókat görgetnék, közben legalább szabad levegőn vagyok, és kézzelfogható eredményét látom annak az időnek, amit ott eltöltöttem.