Újszerű neveléstudományi konferenciát tartottak
A kutatás- és az oktatásszervezéssel megbízott döntéshozóknak, pedagógusoknak és oktatáskutatóknak teremtett szakmai fórumot a Párbeszédben a jövőért – az oktatásszervezés és -kutatás kihívásai és perspektívái című konferencia, amelyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karán rendeztek május 15–16. között, közölte érdeklődésünkre dr. Tódor Erika-Mária, a Sapientia Csíkszeredai Karának egyetemi tanára, a konferencia szervezőbizottságának tagja.
– Ennek a műfajnak az újszerűsége abban rejlik, hogy külföldi és helyi szemlélet találkozik itt, az oktatáskutató és azt gyakorló együtt van jelen
– mutatott rá a konferencia csíkszeredai szervezője.
Több más téma mellett államnyelvoktatással kapcsolatos felmérésekről, vizuális és művészeti nevelésre vonatkozó adatokról, oktatáspolitikai és sporttudományi kérdésekről értekezett ötvennél több meghívott előadó, közöttük Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából érkezett szakemberek pénteken és szombaton.
– A cél az volt, hogy minél több kutatási eredmény bemutatásra kerüljön úgy, hogy ezeknek az alkalmazási lehetőségeiről is szó legyen a gyakorlati tanulás- és tanításfejlesztésben. Ilyenkor objektív tükörkép előtt állunk, és azt nézhetjük meg, hogy a térségben milyen neveléstudományi kutatások, fejlesztések, törekvések zajlanak, illetve ezek hogyan kapcsolódnak a hétköznapokhoz, hogyan kerülnek be az osztálytermekbe
– részletezte Tódor Erika-Mária.
Terveik szerint a jövőben is megrendeznék a konferenciát, ugyanakkor a szervező hangsúlyozta, hogy az oktatásszervezés terén nem lezárható eseményre gondolnak, hanem önmagát folyamatosan újraértelmező, rendszeres eszmecserére és kölcsönös tanulásra.
