Szia, főnök! Mi lenne az elképzelés? Marad így, vagy pedig a tornác bütibe hozzátoldunk egy nyári konyhát? Leütjük a deszkákat, úgyis százéves, a tulipános minta sem divat, szépen habtéglából felhúzzuk, koszorút sem kell önteni, mert a bitumenes hullámlemez könnyű, simán megbírja. 
Tényleg, mi az elképzelés? Mi itt, Székelyföldön maradunk társadalmi, politikai és ideológiai zárvány, vagy pedig kimegyünk a napra? Eredményt nem lehet garantálni, legfeljebb annyit, hogy fájni fog. 
Aki vitába szállna a megállapítással, hogy zárvány vagyunk, annak javaslom, hogy Székelyföld földrajzi határait vesse össze a legkisebb jövedelmű megyék határaival, a társadalomtudományilag is mért putyinizmus határaival (tovább is van, mondjam még?), és ami a legfájóbb, az elmúlt évtized érettségi eredményei­nek területi eloszlásával. Van még kérdés? Zárvány vagyunk a román társadalomban, és jó úton járunk, hogy zárvánnyá váljunk a magyar nemzetben is. Tankönyv szerint ilyen helyzetben egy nagy társadalmi egyetértésen alapuló jövőkép húzna ki a …, na, abból. Kicsinyke nép vagyunk, jövőképre is nem fussa. Politikai elitet is éppen csak ki tudunk gyöngyözni magunkból négyévente. Ezzel oldjuk meg a krémet, ami fent van, a politikai felvilágot, és az ellentétjét is. Oké, bent kell lenni a román törvényhozásban. Megvolt, talán meg is lesz, de ez jövőképnek elég vékony. Ez az ára a túlélésnek? Esetleg a túlélés maga a jövőképünk? Abban jók vagyunk: túléltük a szabadságharc 1849-es leverését, túléltük az első és második világháborút, túléltük Ceaușescut, és túléltünk legalább két gazdasági fellendülést. A 2007-es válság, illetve a Covid előttit. Derék munka volt, gratula! Ide nekünk bármi túlélnivalót!

Pedig teljesítmény lenne a gépezetben, képviseletünk kiválóan muzsikál Románia kormányában, kulcsfontosságú tárcákat vezet példás szakértelemmel, visszafelé is képes felmondani a reformok kottáját. Van benne kraft, rekordsebességgel megérkezünk. Hova? Az mindegy! Szóval minden olajozottan műkszik, csak román államelnököt és magyarországi választásokon győztes pártot ne legyen kötelező megtippelni. (Bár hasznos képesség volna, ha már egy egymilliós nemzeti kisebbség kizárólagos képviseletére adja a fejét egy szervezet.) A párt, bocsánat, az érdekképviseleti szervezet is rendben van, Tőkés László tiszteletbeli elnök tisztségtől való megfosztásával sikerült kigyomlálni a pluralizmust, mely művelet korábban, Eckstein-Kovács Péter ellehetetlenítésével már elkezdődött. Az ideológiai fogyókúra nyomán teljesen románkormány-kompatibilissá vált a szervezet. A gazdálkodása enyhén szürke, de mit tegyünk, ha ugyanazzal az elittel kell megoldani a fehéret és a feketét is. Szürke lesz belőle. 
Pedig nem voltunk mindig az üzem- és jövőképzavar állapotában. A múlt század kilencvenes éveinek végén az volt a szólam, hogy tanulunk, egyetemre megyünk, okosabbak leszünk a többségi nemzetnél, túlcsordul a rommagyar intellektus, és akkor nemcsak túlélünk, hanem említésre méltó értékeket teremtünk. Valóban felépítettünk valamit…, amit jelenleg bitumenes hullámlemezzel födünk be, művirágból bokrétát a hegyibe, így mindig frissnek hat, majd gyártási hibára hivatkozva a jövőképet visszavisszük a boltba, és beváltjuk egy túlélősre. Mit felejtettem ki?
Nagy meló ez a jövőképesdi, főleg, ha az olyan, ami kivezet az elszigeteltségből. Itt van például a székelyek románnyelv-tudásának problémája. Ezt a falatot harmincöt éve sem lenyelni, sem kiköpni nem vagyunk képesek, pedig fontos lenne. Fontos lenne, hogy hitelt érdemlő politikusok meggyőzzék az embereket, hogy senki nem lesz kevésbé magyar, ha tud románul. A nyelvismeret a legfontosabb eszköz és fegyver, ha tudásban és szürkeállományban kívánjuk megmérettetni magunkat. És nagyon úgy tűnik, hogy momentán csak ebben az arénában rendeznek olyan meccset, amiben a túlélésen túlmutató díjakat is osztanak. 
Ha bárkiben kétség merülne fel írásom üzenetét illetően, leírom lassan is: igen, az RMDSZ-re hárul az a feladat, hogy mielőtt rekordsebességgel megérkeznénk, tisztázzuk, hogy hova megyünk.