Panellakó lettem. Ez részben azt jelenti, hogy egy négyemeletes tömbház legfelső emeletén lakom, de nem csak. Gyermekkoromban kertes házban éltem, a nyarakat az utcán és a mezőn töltöttük, természetes volt a nyári illatok jelenléte, fel sem tűnt a száradó széna, a frissen lekaszált fű, az idénynövények, a mezei vi­rágok illata. Ez hozzátartozott a nyárhoz.
Jó néhány éve élek és dolgozom betonépületek között, és azóta észrevétlenül átalakultak a nyarak. Most már nem az akác illata a természetes, hanem a tikkasztó meleg és a szúnyogok jelenléte, ez pedig minden, csak nem kellemes, természetközeli élmény. Már egy ideje rájöttem arra, hogy az utóbbi években elvesztettem a kapcsolatot a természettel. Túl sokat voltam távol tőle.

Néhány hete azonban szo­katlan módon találtam vissza a természetbe, mégpedig úgy, hogy három nap alatt körbebicikliztük a Balatont. A több mint 200 kilométeres távon az út nagy része erdőben, mezőkön, kaszálók, szőlőskertek, szénabálák és ter­mészetesen a tó mellett vezetett, nekem pedig bőven jutott időm ezek megcsodálására. A hosszú, állandó tekeréssel teli napok alatt valahogy megtanultam azzal szórakoztatni magam és elterelni a figyelmemet a fáradtságomról, hogy figyeltem a természetet. Hallgattam a hangokat, egy-egy csendes bicikliúton felismerhetők voltak a különböző madárdalok, a tücskök ciripelése, a mezők és erdők rejtélyes hangjai. Újra éreztem a rég elfeledett nyári illatokat, hozzá párosult a Balaton jellegzetes, olykor ke­vésbé kellemes szaga, én meg lassan-lassan megfeledkeztem a fáradalmaimról, az előttem álló kilométerekről, és csak élveztem, hogy három hosszú napot a természetben tölthetek. Az utolsó napon az eső sem került el. E néhány nap után olyan feltöltődve estem vissza a hétköznapokba, mint még soha. Azóta pedig érzem a bodza illatát.