A ma embere szinte mindennap autóba ül és hosszabb-rövidebb távokat tesz meg, hiszen rohanó életvitelünk erre késztet bennünket. Éljünk városon vagy vidéken, szinte mindegy, az autó a mindennapjaink részévé vált, azzal megyünk dolgozni, visszük iskolába a gyermeket, intézzük ügyes-bajos dolgainkat. Nap mint nap. Na de milyen utakon? Ez már egy másik kérdés.
Akik Székelyudvarhelyen és környékén élnek, talán értik, mire is gondolok. Mit jelent reggelente hatalmas sorokat kivárni az éppen korszerűsítés alatt álló 137-es megyei út mentén, ahol falvak váltak építőteleppé, és hiába csak pár kilométeres a távolság, amikor reggel és délután mindenki indul, akkor bizony kész örökkévalóságnak tűnhet. Székelyudvarhely kisváros, ahol ha az ember akar, bárhová el tud jutni gyalog, és mostanában talán ez is a legjobb választás. Folyamatosan fel vannak túrva és le vannak zárva az utcák, terelik a forgalmat ide-oda, hiszen a városban éppen egy nagy mobilitási projekt zajlik. A kellemetlenségek így csak átmenetiek, hiszen előbb-utóbb elkészül az új út, csak épp legyen elég türelmünk kivárni!

Emlékszem, gyermekként, amikor távoli, akár külföldi vendégek érkeztek hozzánk, mindig az utak állapotára panaszkodtak, hogy alig lehet haladni, gödör gödör hátán. Nos, azóta eltelt pár évtized, de az útjaink, úthálózataink még mindig hagynak kívánnivalót maguk után más országokéhoz képest. 
Az idei év februárjában közzétett adatok szerint Romániában jelenleg 1075 kilométernyi gyorsforgalmi út működik, ebből 1003 km autópálya és 72 km autóút. A tervek szerint idén 80 km-rel bővülhet ez a szám, de ez még így is minimális. S hogy mennyire nincsenek autópályáink, arra a nyaralásról hazaérkezve döbbentünk csak rá igazán. Amíg két másik országon gyakorlatilag átsuhantunk minden gond nélkül, addig a Prahova völgyében több mint két és fél órát dekkoltunk minden különösebb indok nélkül. Volt idő megcsodálni a hegyeket, a tájat, szívni a miccsszagot, befejezni a kiolvasatlan könyvet vagy éppenséggel megpihentetni fáradt szemeinket egy-egy rövid kis szundikálás erejéig.
A probléma nem új keletű, s ha tenni akartak volna az illetékesek, eddig biztos lett volna módjuk rá, ha más nem, a tíz körmükkel is kivájhattak volna egy-két alagutat az elmúlt évtizedekben. Na de ahogy mondani szokás: jó munkához idő kell! A kérdés már csak az, hogy mennyi?