Kicsiszék, hokedli, asztaltető... hol egyik, hol másik kell kéznél legyen, ha az ember lányát nem túl jelentős magassággal áldották meg az égiek. Mind azért, hogy olyan helyekre is elérjen a kezünk, ahol a madár se jár, szem se lát el. Valamiért mégis rendszeres késztetést érzünk, hogy a legrejtettebb zugokat is felkeressük a lakásban egy törlőronggyal, tollseprűvel.

Nekilát az ember lánya időn­ként a nagy kihívásnak a für­dőszobában, konyhában is. Ezekben a helyiségekben mintha sose érne véget a takarítás. A sikálás, törölgetés, lemosás már-már észrevétlenül része a mosogatásnak, fogmosásnak, helyiségtől függően. Nem is takarításnak kellene hívni, amolyan pótcselekvés inkább, amire főleg a hölgyek fogékonyak. Hát hallott már valaki férfiról, aki fogmosás közben áttörli a kagyló körüli falicsempét?

A konyha megér egy külön misét. Az a hely, ahová csak akkor teszi be a család a lábát, ha az étkeztetés felelőse takarításhoz lát. Akkor sorra nyílnak az egyébként szigorúan zárt ajtók, kinek aprító-daráló, kinek melegítő-sütő készülékre van sürgős szüksége a fenyegető éhhalál elkerüléséhez. A túlélésért folytatott rövid küzdelem után gyorsan át kell írni a takarítás ütemtervét, hiszen sok kis gépezet vár elpakolásra, hogy egyáltalán el lehessen kezdeni, amit betervezett az ember lánya. Milyen jó, hogy van ki után takarítani, milyen jó, hogy volt, amit elkészíteni – mantrázzuk magunkban sokszor, hogy a sárkány valahogy bent maradjon. Pedig lehet, sikítva menekülne, amikor a végre csilivili konyhában ismét előtör a sáskahad. Mint a hurrikán, egy sirüléssel pikk-pakk megszentségtelenítik a napi betevő elkészítésének szentélyét, ahová fél órája még új dekorációkat s némi újratervezést is álmodtunk.

De üsse kő, újra és újra megpróbáljuk, s ha érkezik a támadás, van, hogy észrevétlenül egy félmosoly is megjelenik a szánk sarkán.