Örökölt sors. Mit is jelenthet? A napokban került a kezembe Orvos-Tóth Noémi azonos című, igen népszerű olvasmánya. Régóta időzik már a polcomon, sok előadást hallgattam, és kritikát olvastam róla, de az eredeti szöveget még egyszer sem nyálaztam végig. A Bookline havi toplistáit szinte kivétel nélkül valami hasonló, olvasmányos, de egy klinikai szakpszichológustól származó könyv vezeti. 
Népszerű lett a pszichológia. Sokan keresünk benne sokfélét: választ a ki nem fejezett érzéseinkre, a nehéz, vagy éppen túl laza kapcsolódási pontjainkra, de a sorozatosan zátonyra futó párkapcsolatok is jelentős okot adnak arra, hogy az emberfia és leánya önkéntelenül próbálja megfejteni önmagát és sajátnak vélt sérüléseit. Éppen ezért a pszichológia gyakran a közhelyek tárháza marad, néhány közösségimédia-poszt, önkéntes lélekbúvár kisajátítja a teret, és az emberi érzések megrekednek a megszokott sztereotípiák és a gondolkodó ember számára badarságnak látszó általánosítások mögött. 

Idén ősszel Romániában egy újabb igyekezetet tettek arra, hogy az állami oktatásban részesülő diákoknak pszichológiai támaszt nyújtsanak, és lehetőséget teremtettek arra, hogy egy szakemberrel több dolgozzon a tanintézetekben, akihez a hétköznapokban bátran lehet fordulni a lelki dolgainkkal. Az iskoláknak persze sem helyük, de gyakran kedvük sincs ahhoz, hogy plusz egy főt megtűrjenek. Több iskola is visszautasította a lehetőséget, a kifizetett, de szükség és igény hiányában visszautasított pszichológusok pedig a gyermekektől távol „végzik a munkájukat”. Az örökölt sors mint kifejezés, talán mindezt a kulturális ellenállást, előítéletet és ellenkezést is jelenti: távol maradunk mindattól, ami arra kényszerít, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Hiszen azokban az iskolában, ahol még kerül is egy-egy sarok, valamilyen lyuk a rég elhagyott könyvtárban vagy egy nyomtatószobában a munkavégzésre, a pedagógusok kirekesztik az új kollégát, haragszanak, valahányszor tíz-tizenöt percet késik a diák az óráikról, mert a pszichológus nénivel beszélgettek az otthoni gondokról. Pedig milyen jó lenne elmondani néhány gyermeknek, hogy minden hibájáért nem anyut és aput kell okolnia, hiszen a genetika és a DNS-alapú öröklődés mitsem ér, mikor mintákat utánozuk, egymást másoljuk generációról generációra.