Minden, ami állandó, ami biztos, amiben nincs veszélyforrás, és lehetőleg a kiindulási ponthoz vezet vissza. Elkerül mindent, ami sérülésre adhat okot. Eleget traumatizáltak már, eleget sérültünk már. Kinek van kedve belevágni valami újba?
Mi lesz, ha elindulunk egy ismeretlen ösvényen? Félünk? Félünk. Ha mégis belevágunk, mi lesz velünk? Kipróbáljuk milyen, ha végre kiállunk az igazunkért, és nem érdekel mások véleménye? Mégis érdekel? Akkor is, ha csak egy íróasztal a tét, és a végén gúnyosan bekiabálnak, amiért szorongva megfogalmaztunk valamit, ami jóval többről szól, mint egy élettelen tárgy?
Érthetetlen? Érthetetlen. Várjuk a bűvös 33-at? De miért is? Ó, jaj, a krisztusi kor közeleg? Lassan ideje valami értéket, valami olyat bemutatni, amivel megváltjuk a világot? Na de mik ezek a kamaszkori gondolatok? Kapuzárás?
Kicsit korai, nem? Létezik? Szerintem csak unatkozol, nem tudod mit kezdj magaddal. Kezdett érdekelni a házasságod? Akkor tényleg 30 éves lettél, korábban, nem foglalkozunk ilyesmivel, nem tudtad? Önismeret?
Kinek kell az? Pszichológus? Még rosszabb! Miért érdekel pont most minden, ami pont nem alkalmas semmilyen szempontból? Motiváció? Abból egyre kevesebb és kevesebb lett? Lehet jobb lenne egy üveg finom bor és egy cigaretta, nem? Túl sokat gondolkodsz.
Egyre többen vannak így harminc felett? És nem csak? Ez nem vezet jóra, inkább utazz el valahová hosszú időre, és onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk, nem? A változás nagy mértékű belső szorongást okoz nálad, miért kell ez?
Te sem tudod? Ez kétségbeejtő. Ne tarts motivációs előadásokat arról, hogy mi érdekli az embereket harminc felett, jó? Van, olyan, ami megnyugtat kicsit? A család?
Az, ami a legtöbb türelmet, kompromisszumot és önismeretet kíván tőlünk a jó működéshez és legtöbb esetben tele van feszültséggel és félreértéssel? Kissé összezavarsz. A családi élet lényege, hogy a nehézségek ellenére is megmaradunk egymás mellett?
Egészségben, betegségben? Ami örökké tart? Örökké. Harminc felett is? Főleg harminc felett.