„Itt es jobb, mint Csíkban” – volt eset, hogy időnként ezzel a legendás mondással próbáltak meggyőzni Székelyföldről elszármazott barátaim, ismerőseim arról, hogy szinte bárhol jobb élni, mint Csíkban. Szerintük Csíkban nehéz a megélhetés, kevés a munka- és a szórakozási lehetőség, túlságosan konzervatívak vagyunk, no meg a téli ködös és zord időjárás sem kecsegtető. Részben igazuk is van.
Jómagam is kacsingattam a budapesti élet nyújtotta lehetőségek felé. Életem rendkívül szép időszakai fűződnek a magyar fővároshoz, de bármennyire is jó volt ott, mégis hazavágytam… Habár abban is van igazság, hogy errefelé zordabbak a körülmények. S valóban láthatjuk a kedvezőtlen gazdasági helyzetet, a különböző lehetőségek hiányát, és azt is, hogy „e szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol”. Számomra rendkívül bosszantó a túlzott csőlátás is, illetve a tél sem a kedvenc évszakom. Mindezek ellenére úgy érzem, jó Székelyföldön élni, így Csíkban is.
Anno az egyik középiskolai tanárom mondogatta, meg kell szeretni iskolába járni, ha nem a tanulásért, akkor a társaságért, a büfében, könyvtárban eltöltött percekért vagy éppen valamelyik szimpatikus lányért, fiúért. Akkor ostobaságnak gondoltam, amit mondott, de utólag belátom, igaza volt. S talán így van ez a szülőföldünkkel is – amely amellett, hogy a „miénk, de olykor savanyú” –, meg lehet találni azt az okot, amiért itthon maradhatunk.

Egy ideje reggelente betérek az egyik kenyérüzletbe, ugyanis ott árusítják a világ legfinomabb pozsonyi kiflijét. Amikor először jártam a boltban, ott volt egy kedves ismerős. Így már nemcsak a kedvenc péktermék, hanem a találkozás öröme is hozzájárult a jó hangulatú reggelhez. A következő napokban ismét ott volt. Utólag megtudtam, a kiszolgálóhölgy barátnőjével akkoriban kávéznak, amikor érkezem. Viccelődve mondták, meghívnak engem is. Eddig ugyan nem volt időm csatlakozni, de amikor az üzletben instant kávét próbáltam vásárolni, azt mondták, nem árusítanak, de egy akad számomra.
Aztán pár napja egy gyergyószentmiklósi könyvbemutatón vettem részt. Mivel ritkán járok arrafelé, meglepődtem, hogy milyen sok ismerőssel találkoztam. Sőt, akadt „ismeretlen” is. Bemutatkozott, de máris tudtam, édesapám gyerekkori játszótársa, padtársa, akiről rengeteget hallottam. Ezúttal is valamiféle megmagyarázhatatlan különös apró öröm töltött el. Az ilyen élményekért is jó itt, Székelyföldön, de Csíkban is. Hiszem, hogy mindannyiunknak jó itthon, csak meg kell keresni a „kenyérüzletet” és részt kell venni egy-egy „könyvbemutatón”.