Lassan valósággá válnak az elmúlt évtizedek ikonikus, disztópiákra épülő filmjei – legalábbis ami a digitális világot illeti. A Terminátor vagy az Én, a robot mintha a most jövő világra készítettek volna fel bennünket, a mesterséges intelligencia kor­szakára.

Hogy mire alapozom a sejtést? Feledy Botond politikai szakértő, a Partizán szerkesztőségének főmunkatársa a Heti Feledy című hírlevelében azt írja: a legutóbbi OpenAI (ChatGPT 5.3 Codex) és Alphabet (Claude) verziók már többnyire saját magukat fejlesztették. Vagyis ott tartunk, hogy az új MI-modelleket részben már maga az MI írja. Ez beláthatatlan minőségi ugrást jelent, és sokan komolyan kongatják a vészharangot, mondván, ami az MI-mérnökök elől el tudja venni a munkát, az reggelire megeszi az emberiség irodai állásait. A Tesla korábbi MI-vezetője, a Stanford PhD-s Andrej Karpathy arról posztolt, hogy 2025 novemberéről decemberére milyen minőségi ugrás ment végbe az MI programozási képességeiben. Ugyanezt mondja a Spotify vezérigazgatója és az Anthropic Claude vezetője is: december óta nem írtak „kézzel” egy sor kódot sem. A borúlátó Matt Shumer posztjában már amellett érvel, hogy ne vegyünk fel hitelt, rendezzük megtakarításainkat, mert senki sem tudhatja, mek­kora szakadás következik be a társadalom szerkezetében.
A globális gazdaság amúgy is törékeny korszakát éljük, így a technológiai ugrások könnyen ráerősítenek a bi­zonytalanságra. Ám nem először történik ilyesmi. Például az ipari forradalom, majd az internet is világméretű átalakulást hozott, félelmet és új lehetőségeket egyaránt. A kérdés nem az, hogy jön-e változás, hanem hogy képesek vagyunk-e alkalmazkodni.