Nyári, meleg napokon jólesik felkeresni a falvak határában levő, jó állapotú népi fürdőket. Nemcsak a hűs, lassan bugyogó vizek miatt, hanem azért is, mert a nemrég felújított fürdők kellemes, nyugodt környezetet jelentenek sokaknak, legyen szó kirándulóról vagy helybeliről. Példaként a lázárfalvi Nyírfürdőt tudnám említeni, amelyet tavaly nyáron a Nagy István Művészeti Középiskola és a marosvásárhelyi Nemzeti Művészeti Kollégium diákjai építészeti alkotótáborban építettek újjá. Azelőtt, 2001-ben a budapesti Ars Topia Alapítvány, Herczeg Ágnes táj- és kertépítész vezetésével kalákaprogrammal újították fel a fürdőt, ráfért tehát a felfrissülés. A főúttól is távol eső falu végén, a nyírfákkal benőtt területen mofetta és egy kerti konyhával ellátott filagória is található: előbbit az ízületi problémák, érszűkület vagy vénás keringési problémák miatt keresik fel a gyógyulni vágyók, az utóbbit pedig baráti vagy családi összejövetelekkor szokták használni kirándulók és helybeliek. Ritkán fordulhat elő, hogy napközben egy lélek se járjon arra: nemcsak a víz, a fák és a csend miatt vonzó annak, aki pihenni szeretne, hanem azért is, mert a környezethez diszkréten illeszkedő fapadok és asztalok mintha marasztalnák az arra járót, hogy minél több időt töltsön ott. 

Ezzel szemben a csík­szent­tamási Szent Anna-feredőnek már csak nyomát látni: egy-két kis, romos faépület áll a falu határában, mellettük pedig egy vizes gödör, amelyen korhadt falécek úszkálnak. A tudósítások szerint a Csonkatorony és a Feneketlen-tó közelében levő fürdőt 2011-ben építették ki úgy, hogy filagória, fúrt forrás vizét összegyűjtő medence, öltöző, árnyékszék, nyomóskút, pad és hinta is volt. Az ismerőseim, akik kijártak a Szent Anna-feredőre – amikor még volt –, mosolyogva emlékeznek vissza az ott eltöltött időre. Azt mondják, hogy nyári, meleg napokon jó volt felkeresni a különösen szép helyen levő fürdőt.