Vannak vicces világnapok, mint a kutyakeksz vagy párnacsata nap, vannak a köztudatba már beépült komolyabb „világnapi” kezdeményezések, és vannak, amelyek üzenete ugyancsak komoly, mégsem fordítunk elég figyelmet rá. Tegnap volt a lelki egészség világnapja. Na, ez az a téma, amiről itt, Székelyföldön jóval többet kellene beszélni, és tenni érte sem ártana.
De nálunk nem szokás nyavalyogni. Állunk, akár a bús székely fenyő egy helyben, nem változtatunk egy tapodtat sem, nem kérünk segítséget, akárcsak a Kányádi-féle fák, amelyek nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek. Inkább élünk társas magányban, harcban a világgal és magunkkal, egyetlen gyógyszer, amiben hiszünk, és még büszkék is vagyunk rá, az a pálinka. S ha elszakad a cérna, szétcsapunk magunk körül, s ha már végképp nem megy, búcsút mondunk az egésznek.
Megyénk az országos középmezőny felső határán van az alkoholfogyasztást tekintve, listavezetők vagyunk az öngyilkosságok számával, csak az idén augusztus végéig több mint 400 családon belüli erőszakos tettet jelentettek nálunk. Ezek a tények sem azt mutatják, hogy milyen fenemód egészségesek vagyunk lelkileg. Ezért is hiányolom az állami intézmények, az önkormányzatok, a civilek kiállását ebben a témában. Mert hiába a munkahelyteremtés, a javuló infrastruktúra, az épülő lakások, szépülő iskolák, szaporodó sportlétesítmények – ha lelkileg nem vagyunk rendben, örülni sem tudunk a fejlődésnek, a megvalósulásnak. Nem véletlen, hogy gyakran észre sem vesszük a jót, inkább a rosszat látjuk, a hibát keressük, és az elégedettséget csak hírből ismerjük. Örülni nem tudunk.
Minap hallottam az utcán: itt csak a rosszal lehet foglalkozni, ilyen népség a világon sehol sincs. Mellbe vágott a mondat, hiszen ebből a perspektívából az egészséges jóllét, a pozitív, rugalmas viszonyulás a mindennapok kihívásaihoz, a nyugalom, az örömre való képesség elérhetetlen távolságban van. Azt hiszem, hogy a lelki egészségvédő, tájékoztató programokba, lelki egészséget fejlesztő kezdeményezésekbe való beruházás legalább olyan fontos lenne, mint az összes többi. Már csak azért is, hogy ne meneküljön el innen annyi fiatal. Mert sokan nem feltétlenül az anyagiak miatt húznak el itthonról, hanem mert valami másra, békésebbre, könnyedebbre, vidámabbra, barátságosabb körülményekre vágynak.